Halálos fenyegetéseket kap Trošková, aki két évig élt párkapcsolatban Vadalával

2018. március 1. - 13:23 | Belföld

Feljelentést tett a rendőrségen Robert Fico tanácsadója, Mária Trošková, mivel sms-ben többször is halálosan megfenyegették, miután megjelentek azok az információk, hogy kapcsolatban állt Antonino Vadalával és Viliam Jasaňnyal.

Halálos fenyegetéseket kap Trošková, aki két évig élt párkapcsolatban Vadalával
Forrás: Cas.sk

Trošková édesanyja félti lánya életét. „A lányomnak rendőrségi felügyelet alatt, izoláltan kell élnie, még azt sem engedik, hogy beszéljek vele. Nagyon féltem az életét” – mondta a tanácsadó édesanyja.

Trošková néhány évvel ezelőtt került be a politikai körökbe. Miután a meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságíró cikkéből kiderült, hogy a nő kapcsolatban állt Antonino Vadalával és Viliam Jasaňnyal, olyan sms-eket kap, amelyekben halálosan megfenyegették.

A tanácsadó édesanyja a saját életét is félti, elmondása szerint nem hagyja el a lakását, senkinek sem nyit ajtót.

A kormányhivatal szerdán megerősítette, hogy fenyegető üzenetek miatt Trošková feljelentést tett a rendőrségen. „Miután a médiában Mária Troškovát összefüggésbe hozták a tragédiával, több esetben is előfordult, hogy halálosan megfenyegették. Ezért rendőrségi védelem alá helyezték, úgy mint azokat az újságírókat, akik kapcsolatban állnak az üggyel” – tájékoztatott a kormányhivatal.

Az édesanya szerint Trošková és Vadala két éven keresztül egy párt alkottak, ezt követően pedig a vállalkozó egy olasz nőt vett feleségül.

Cas.sk/para