Halászat Kukkóniában

A Duna csallóközi szakasza és annak ágvizei sok ember számára biztosították a megélhetést. Kezdetben az itt élők a vizek természetes gazdagságát kihasználva a Duna kegyeire bízták magukat, hamarosan azonban megjelent a mesterséges halgazdálkodás is. Szerte a csallóközi  halastavakban nevelték a királyi és főúri asztalokra valót. A halászati jogot a király felügyelte. A halászat különösen fellendült, miután az egyház feloldotta a halat a húsevés tilalma alól.

A Csallóközben két híres halászóközpont alakult ki: a komáromi és a somorjai. A halászok a többi mesteremberhez hasonlóan céhekbe tömörültek.

Egykor a csallóközi vizek legértékesebb hala a viza volt, mely a tengerből úszott fel a Duna csendes ágvizeibe. A többmázsás óriásokat nem lehetett akárhogyan kifogni. Különleges vizafogó szerszám volt a vejsze, melyet vesszőből fontak, és a víz fenekén az iszapba vertek. Ha a hal beleúszott a labirintusszerű vejszébe, többet nem talált ki belőle. A Csallóköz híres vizafogó helyei Gútán, Szapon és Aszódon voltak. A halóriás húsa kedvelt s drága csemege volt: az itt kifogott vizákat szekereken szállították a bécsi mészárszékekbe, majd onnan az uralkodók asztalára.

A modern kor beköszöntével a Dunán felúszó vizák száma egyre apadt: elrettentette őket a gőzhajók lármája és a modern világ vívmányai. Utoljára a második világégés idején a bakai vizekben látták errefelé a tengeri óriások egy példányát.

A csallóközi vizek kivételes halbősége a halfogási módok sokféleségét kívánta meg. A halászok jól ismerték a halakat, megfigyelték életmódjukat, viselkedési szokásaikat. Halásztak varsával, különféle hálókkal, de horoggal is. Az egyik legérdekesebb módszer az ún. kuttyogatós halászat volt, amelyet harcsafogásra használtak. A halász csónakjában ülve békát tűzött a horgára, majd a csalit a vízbe lógatta, kuttyogatójával pedig finoman csapkodta a vizet, amely a békák jellegzetes hangjára hasonlító kutty-kutty hangot adott. A megtévesztett harcsa a hang felé úszva ráharapott a csalira.

(-)