Halásznapot tartottak a szapiak

2019. július 9. - 22:20 | Régió

Hétvégén zajlott az ötödik Szapi Halásznap, mely a Csilizköz egyik üde kulturális színfoltja. A kétnapos falunapi rendezvény egyik kiemelkedő attrakciója minden évben a halászléfőző-verseny, amelyen idén 16 csapat mérte össze gasztronómiai tudását.

Halásznapot tartottak a szapiak
Soós Klaudia felvétele

A kétnapos rendezvény péntek délután játszótér-átadással vette kezdetét, amelyet Miklós Ferenc polgármester stílusosan gyerekpezsgővel avatott fel. Majd este 7 órától kiállításmegnyitóra került sor a helyi kultúrházban. A tárlat a csallóközi halászat múltjáról szólt, amelyet bővebben előadásával Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója ismertetett.

Szombaton 12 órától vette kezdetét a rendezvény második napja, amikor a halászléfőző-versenybe nevezett csapatok elkezdhették a főzést. A zsűrit ezúttal is Tatai Robi séf és Nagy Iván múzeumigazgató alkották. A délutáni hivatalos rendezvénynyitó után azon nyomban a főzőverseny kiértékelése következett. A legfinomabb halászlét idén az EB elnevezésű csapat készítette, a második helyen Pali és csapata, a harmadik helyen pedig a Csalafinták együttese végzett. Utánuk a színpadra szólították azokat a szapi gyerekeket, akik a tanévet színjeles bizonyítvánnyal végezték. Mindannyian ajándékban részesültek.

A nap folyamán az érdeklődők meglátogathatták a helyszínen az egészségsátrat, a gyerekek simogathattak kisállatokat, kézművesfoglalkozásokon vehettek rész, illetve ugrálhattak a légvárban is. A rendezvény kultúrműsorában fellépett Beke Anna Lili (helyi lakos), Vass Virág, az ET Band, este pedig a sztárvendég Kökény Attila volt.

(alsa)

Címkék: Szapi Halásznap, Szap