Hamarosan már 6500-an dolgozhatnak az egyházkarcsai ipari parkban, ahol 10 millió euróból épít új gyárat a Minit

2022. augusztus 16. - 07:00 | Régió

Több, már ott működő üzem is bővítésre, új beruházásokra készül az egyházkarcsai (Dunaszerdahelyi járás) ipari parkban, de új gyárat kezd hamarosan építeni a Minit, és létesül egy bevásárlóközpont is.

Hamarosan már 6500-an dolgozhatnak az egyházkarcsai ipari parkban, ahol 10 millió euróból épít új gyárat a Minit
A Minit új gyárának helye, közvetlenül a Chipita mellett (Fotó: Cséfalvay Á, András)

„Jelenleg közel 4 ezren dolgoznak itt, de mire a mostani beruházások megvalósulnak, már 6 500 személyt foglalkoztathat majd az ipari park” – árulta el érdeklődésünkre Gódány László egyházkarcsai polgármester.

Mórocz Péter alpolgármester ezt kiegészítette azzal, hogy az ipari park bejáratánál egy villamossági, villanyszerelői szaküzlet létesül bemutatóteremmel, továbbá egy bevásárlóközpont autómosóval, és létrejön itt egy élelmiszerbolt is. Elmondásuk szerint egy új koncepció részeként azoknak az embereknek szeretnének itt különböző szolgáltatásokat nyújtani, akik az ipari parkban dolgoznak.

„Létrejön egy étkezde a munkásoknak, lesz kávéház, élelmiszerbolt, drogéria, patika, vadászüzlet és így tovább” – fogalmazott a polgármester.

A 2022-2023-as évben a tervek szerint bővíti logisztikai csarnokát az olasz Bracchi, amely a Schindler termékeit szállítja világszerte, de ugyancsak a termelés bővítésére készül a Schindler és a Wertheim is. Befejezi logisztikai csarnokát a 4Home vállalat és már befejeződött a használatbavételi eljárás a görög Chipita negyedik gyártósora kapcsán. A legnagyobb beruházását viszont a dunaszerdahelyi Minit tervezi, amely tízmillió euróból épít egy új gyártócsarnokot a kovászból készült, illetve pizzatermékeinek. Ambrovics Ferenc, a vállalat alapítója és társtulajdonosa a vállalati újságnak azt nyilatkozta, hogy az ezzel kapcsolatos gondolat mintegy két éve fogant meg, a tavalyi évet pedig már az eredeti technológiai eljárásokat és atipikus gyártósorokat is igénylő üzem előkészítésének szánták.

A környezeti hatásvizsgálatra benyújtott tervezetük szerint jövő év szeptemberében kezdhetik el az építkezést és 2025 szeptemberére fejezhetik be.

A cég egyébként ma mintegy 330 személyt foglalkoztat, az új üzemmel pedig ez a szám további 100-zal nőhet. Az új üzem a Chipita meglévő gyára mellett foglal majd helyet, így elmondható, hogy két, pékáru gyártásával foglalkozó cégóriás kerül egymás szomszédságába.

A mintegy 150 hektáros egyházkarcsai ipari parknak jelenleg már közel 80%-a be van építve, vagy kész tervezet létezik a beépítésére.

Mórocz Péter és Gódány László

Az ipari park első nagyobb fecskéje mintegy 16 évvel ezelőtt (2006) érkezett, ez pedig nem más volt, mint a Wertheim, amely ma mintegy 800 személyt foglalkoztat. 2013 telepedett le itt a Schindler, amely mára 600-ra tornászta fel alkalmazottai számát. 2018-ban érkezett az osztrák KiK-RLS közel 5 hektáron elterülő logisztikai központja, melyben ma mintegy 250-300-an dolgoznak.

Röviddel később kezdte meg az építkezést a Chipita, majd következett az olasz Bracchi. Előbbi közel 600, utóbbi mintegy 100 személyt foglalkoztat. A Log Center R7 nevű vállalat 2020-ban kezdte meg beruházását, mely mintegy 20 hektáron három nagy logisztikai csarnokot foglal magába. Ezek közül a legnagyobbat az amerikai Ingram vállalat veszi igénybe, amely az About You logisztikai ellátását végzi. A foglalkoztatottak számát tekintve ez a legnagyobb cég az ipari parkban, ugyanis mintegy 1400 személy dolgozik itt, ami hamarosan 1700-ig emelkedhet.

Az ipari park az ingatlanadón keresztül komoly bevételt jelent Egyházkarcsának is, mára ez a tétel teszi ki a falu költségvetésének csaknem felét.

„Jövőre körülbelül 700 ezret keresünk a parkkal, két év múlva várhatóan 900 ezret, de mire beépül az egész, 1 milliót is kitermelhet a falunak” – mondta a polgármester. Eközben a mintegy 1300 lakosú település jelenlegi költségvetése 1,7 millió euró.

(SzT)