Hamarosan vezetőedző lenne Franck Ribéry

2023. március 8. - 12:00 | Sport

A közeljövőben kipróbálná magát vezetőedzőként Franck Ribéry, a Bayern München volt futballsztárja.

Hamarosan vezetőedző lenne Franck Ribéry
Fotó: TASR/AP

A 39 éves francia ex-labdarúgó jelenleg a Salernitana másodedzője. Az olasz klubban fejezte be a pályafutását tavaly októberben.

"Köszönöm a Salernitanának a bizalmat! Ezzel a munkával lehetőséget kaptam arra, hogy felkészüljek a fő feladatra" - nyilatkozott Ribéry a Bild című német lap szerdai számában.

"Ha vezetőedző lehetnék, akkor megkaphatnám, ami máris hiányzik: a mérkőzésekkel járó nyomást, az előkészületeket, az edzéseket, a szurkolókat, az atmoszférát. Ezekre szükségem van ahhoz, hogy boldog legyek" - fogalmazott a szakember, aki 12 év után 2019-ben igazolt el a Bayern Münchentől, amellyel többek között kilenc bajnoki címet szerzett és egyszer Bajnokok Ligáját is nyert.

Ribéry beszélt volt klubjáról is, szerinte a vezetőedző, Julian Nagelsmann számára minden adott ahhoz, hogy egy új korszakot nyisson. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a győzelem önmagában nem elég.

"Ezt úgy kell megvalósítani, hogy mindenki elégedett legyen, a játékosok, az edzők, a stáb és természetesen a szurkolók." - mondta.


MTI