Hamilton és Vasseur is tagadja a brit sztár Ferrarihoz igazolását
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur is tagadta, hogy az olasz Forma-1-es istálló és a brit sztár között tárgyalások zajlottak volna a közös folytatással kapcsolatban.

Legutóbb a Daily Mail című brit napilap írt arról, hogy a maranellóiak már a következő idényben is igényt tartanának Hamilton szolgálataira és 46 millió eurós (17,1 milliárd forint) fizetéssel csábítják a 38 éves brit pilótát. Az újság különböző forgatókönyveket is vázolt, közte egy Hamilton-Charles Leclerc cserét, valamint azt a verziót, mely szerint Carlos Sainz Jr. az Audihoz igazol majd, és az ő helyére érkezik a Ferrarihoz Hamilton.
"Mindannyian pontosan tudjuk, hogy a szezonnak ebben a szakaszában minden héten új sztorik születnek" - nyilatkozta Vasseur a hétvégi Monacói Nagydíj helyszínén a sajtó képviselőinek. "Nem tettünk ajánlatot Lewis Hamiltonnak, nem csináltunk ilyesmit"
- tette hozzá az olasz istálló csapatfőnöke.
Hamilton ennél is rövidebbre zárta a kérdést, amikor az állítólagos Ferrari-ajánlatról faggatták.
"Nem. Talán valaki unatkozott, miután a múlt hétvégi futamunkat törölték Imolában"
- vélekedett.
A brit sztár már többször megerősítette, hogy a Mercedesnél képzeli el a jövőjét, igaz, a mostani szerződése az idén lejár, és még nem hosszabbítottak vele. Az új megállapodásról Hamilton elmondása szerint a háttérben zajlanak a tárgyalások, ő azonban egyelőre nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, így jobban tud koncentrálni a versenyzésre.
"Úgy hiszem, a rajtrácson helyet foglaló összes csapat bármikor szívesen alkalmazná Hamiltont, nonszensz lenne, ha ennek az ellenkezőjét állítanánk"
- mondta még csütörtökön Monte-Carlóban Vasseur, de hangsúlyozta, releváns megbeszéléseket nem folytattak a hétszeres vb-győztessel.
(MTI)