Hamis kutatási eredményeket közöltek éveken át japán kutatók

2017. augusztus 2. - 14:55 | Tech

Hamis kutatási eredményeket tartalmazó tanulmányokat publikált éveken keresztül a Japán egyik vezető felsőoktatási intézményének számító Tokiói Egyetem két kutatója - jelentette be kedden az intézmény.

Az ügyben érintett öt tanulmány 2008 és 2015 között jelent meg egyebek között a Science és a Nature című tudományos folyóiratokban. Társszerzőik az egyetem Molekuláris és Sejtes Biotudományi Kutatóintézetének (IMCB) professzoraként dolgozó Vatanabe Josinori, valamint az említett időszakban társkutatóként tevékenykedő Tanno Judzsi voltak.

Vatanabe 2015-ben elnyerte az Aszahi Sinbun című japán napilap díját a tudomány területén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként. A Tokiói Egyetem Vatanabe többi tanulmányát is felülvizsgálja, és utána dönt a professzor büntetéséről.

Az intézmény továbbá megbeszéléseket folytat a japán oktatási minisztériummal annak a kutatási támogatásként kapott 1,5 milliárd jennek a visszaszolgáltatásáról, amelyet Vatanabe laboratóriuma kapott az öt tanulmány elkészítésére.

"Ez egy rendkívül sajnálatos eset. Muszáj lesz kidolgoznunk új szabályokat és módszereket a hasonló incidensek megelőzése érdekében" - mondta Fukuda Hiroo, az egyetem rektorhelyettese.

Az intézmény 22 tanulmány felülvizsgálatát kezdte meg 2016-ban, miután egy névtelen forrás felhívta a figyelmet a dokumentumokban lévő hamis adatokra, és a helytelen kutatási eljárásokra. A 17 másik tanulmányban nem találtak hamis adatokat.

(MTI)

Címkék: kutatók