A hamis szórólapozás után megzsarolták Pozsonypüspöki polgármesterjelöltjét

szórólapos lejárató kampány után most zsarolás áldozata lett Pék Zoltán, Pozsonypüspöki polgármesterjelöltje.

A hamis szórólapozás után megzsarolták Pozsonypüspöki polgármesterjelöltjét
Forrás: Pék Zoltán

„A csapatommal arról értesültünk, hogy Pozsonypüspökin valaki hamis szórólapokat hordott szét, amelyeknek hasonló a dizájnjuk, a betűtípusuk, sőt még a fotó is, mint amit én használok a kampányban. A szöveg azonban nem tőlem származik, valaki szándékosan kitalálta, hogy befeketítsen a választások előtt. Sikerült felkeresnünk azokat, akik kihordták a szórólapokat, és értesítettük a rendőrséget“ – magyarázta Pék Zoltán.

Ezt követően állítólag egy magát ügyvédnek kiadó férfi értesítette Péket azt mondván, hogy meg tudja állítani az ellene folyó lejárató kampányt.

„A személyes találkozón viszont azt mondta, hogy fizessek, különben a médiában elterjeszti az információt, miszerint a csapatom megverte azokat a fiúkat, akik széthordták a hamis szórólapokat. Állítólag még orvosi igazolás is a rendelkezésükre áll“ – tette hozzá Pék.

A polgármesterjelölt ezt követően ismeretlen személy ellen tett feljelentést a rendőrségen.

„Egyértelműen elutasítom azokat a vádakat, miszerint én, a csapatom vagy a hozzátartozóim részt vettek volna erőszakban, verekedésben vagy testi sértésben. Sokkolt, hogy meddig képesek elmenni az emberek, akik saját javukat szem előtt tartva ilyen gusztustalan színjátékot rendeznek. Üzenem mindenkinek, akit érint, hogy sem engem, sem a hozzátartozóimat nem tudják megfélemlíteni. Engem nem lehet megvesztegetni“ – jelentette ki Pék Zoltán.

topky.sk/para