Hány városi rendőr kell egy hajléktalan „megjavításához” Dunaszerdahelyen?

Ez a kérdés merülhet fel egy múlt héten készült fotó kapcsán, melyet olvasónktól kaptunk, és melyen az látszik, ahogy hárman állnak körül egy nőt, aki elsőre hajléktalannak tűnhet. Másrészt az is, hogy a gyakorlatban mit tud tenni a városi rendőr a rendeletmódosítás alapján az utcán életvitelszerűen tartózkodó és ott alvó személyek ellen olyankor, amikor nem szemetelés, valamilyen rongálás vagy rendzavarás, köztéri alkoholizálás vagy vizelés ügyileg lép fel.

Hány városi rendőr kell egy hajléktalan „megjavításához” Dunaszerdahelyen?
Így igazoltat előírásszerűen egy városi rendőr? Padra felrakott lábbal? Szerintetek? - Olvasói felvétel

Az első kérdést gyorsan megválaszolta nekünk Csiba Tibor városi rendőrparancsnok, aki elmondta, hogy az illető nem hajléktalan volt, hanem egy pozsonyi származású nő, aki egyébként a Kisudvarnoki út mentén lévő kertes-vikkendházas övezet egyik egységében tengődik.

„Rengeteg panasz van rá. Nem azért, mert az utcán lakik, hanem mert ott végzi el a dolgát, ahol éppen van. Múltkor például óvodások előtt tolta le a gatyáját és végezte el a nagy dolgát. Őt azért ellenőrizték, ehhez ki kellett hallgatni” – magyarázta.

A második kérdést már bonyolultabb megválaszolni, de boncolgattuk egy kicsit. Ismert, hogy a városi képviselő-testület áprilisban jóváhagyta a tisztaságrendelet módosítását, melyen keresztül tulajdonképpen betiltotta a hajléktalanságot, de mindenesetre belekerült egy olyan pont, mely az utcán történő lakást, alvást és padon alvást tiltja meg. Ez ügyben mi akkor ifjabb Mészáros Lajos jogászt is megkérdeztük, a rendelet hatályba lépése óta azonban már bő egy hónap eltelt, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy a városi rendőrök, akiknek egyik feladata az általánosan kötelező érvényű rendeletek betartatása, hogyan lépnek fel ez ügyben.

„Ez nem a hajléktalanokról szól, hanem mindenkiről. Azelőtt sem volt szabad kint aludni az utcán. Ami a hajléktalanokat illeti, számukra azért lett létrehozva a hajléktalanszálló, hogy ott aludjanak. Nyilván arra nem lehet kötelezni őket, hogy ott legyenek egész nap” – fejtette ki a rendelettel kapcsolatos véleményét a rendőrparancsnok.

Akkor eddig csak javasolhatták nekik, hogy menjenek be oda...?

Most is javasolva van... kötelezni nem lehet senkit se.

Ezért is kérdezem, hogyan tudják ezt a rendeletet a gyakorlatban alkalmazni?

Ugyanúgy javasolva van nekik, hogy bármikor a nap folyamán oda mehetnek, ott tartózkodhatnak, ott alhatnak, de erőszakkal nem viszik őket oda, nem is lehet. A rendeletben nincs hajléktalan említve, csak hogy életvitelszerűen nem lehet tartózkodni közterületen, nem alhatok ott, nem végezhetem ott a dolgom. De nem okvetlen egy hajléktalan, hanem bárki.

Tehát eddig is javasolni tudták, most viszont már szankcionálható, ha valaki kint alszik. Vagy ez eddig is így volt?

Az, amit a képviselő-asszony (Antal Ágota – a szerk. megj.) mondott, hogy a pénzbírságot nem fogja tudni kifizetni a hajléktalan, az így van, ők ilyen formában nincsenek szankcionálva.

Akkor az elmondható, hogy nem szabnak ki rájuk büntetést vagy kezdeményeznek ellenük eljárást...?

Igen. Fel vannak szólítva, hogy nem alhatnak ott. De ismétlem, egyikünk sem. Soknak tűnik a hajléktalan, de közülük ténylegesen nem mindenki az. Nagyon sok ember van körülöttük, akiknek van lakásuk, családjuk, de tetszik nekik ez az életforma, ez a szabadság, hogy látszólag azt csinálnak, amit akarnak, és elméletileg nem szól rájuk senki. Ők csatlakoznak egy ideig, aztán egyszer elmennek haza. Ilyen nagyon sok van.

A fentiek alapján, hogy ha most is csak javasolni tudják egy utcán élőnek, hogy ne ott lakjon, aludjon, viszont büntetni nem, akkor nem merül fel, hogy megalapozott az a vélekedés, miszerint a rendeletnek az ezt érintő pontja végrehajthatatlan?

Nem végrehajthatatlan.

De tegyük fel, hogy a városi rendőrök rátalálnak egy hajléktalan dolgaira valahol szétpakolva. Olyankor mi a teendő? Amellett, hogy javasolják, költözzön be a szállásra. Ha nem így cselekszik, akkor összeszedhetik és bevihetik oda a cókmókját?

Igen.

Történt is ilyen?

Nem, tudomásom szerint nem. De ennek semmi köze nincs a rendelethez. Ha csak kint ülnek valahol, és nem csinál semmit, nem rendetlenkedik, nem fogyaszt alkoholt az utcán, akkor nincs elküldve.

A rendelet vitatott pontja az, hogy ha valaki kint alszik, akkor a rendőr odamehet hozzá, és felléphet vele szemben...

Voltam Pesten a feleségemmel, elfáradtunk, de még nem mentünk vissza a szállásra. Leültünk egy parkba és én elaludtam. Nemsoká jöttek a rendőrök, hogy nem alhatok ott. Nem voltam részeg, csak még nem mentünk vissza a szállodába.

Ez az, ami abszurd helyzetet teremt, hogy Ön csak turistaként elbóbiskolt a padon... Ezek szerint ha például idejön egy cseh turista, elbóbiskol valamelyik városi padon, akkor a rendőr odamehet hozzá, hogy elküldje...?

Nem kell elküldeni, de nem alhat ott életvitelszerűen. Ha egyértelmű, hogy a nyilvános területen akar lakni, az senkinek nem tetszik. Ha ott vannak a hajléktalanok például a Baranyai üzlettel szemben, nekünk „250” bejelentésünk van naponta amiatt, hogy ott vannak. Nem hőbörögnek, csak ott vannak, beszélgetnek, persze van náluk alkohol, de nekünk megállás nélkül csörögnek a telefonok. Kimennek az embereim, és megállapítják hogy ők ott ülnek és beszélgetnek, nem kiabálnak.

Velük szemben nincs miért fellépni...?

Nincs miért, mert nem tettek semmit, de amint kimentek az embereim, azok az illetők, akik telefonáltak, veszik elő a telefonjaikat és kamerázzák a mieinket, hogy mit csinálnak, mert ha nem fogják őket onnan eltávolítani, akkor ők lépnek tovább.

De ez a bejelentő értékrendjét minősíti...

A múltkor Pozsonyból hazajött munkások leültek egy sörre, és valaki úgy kategorizálta őket, hogy hajléktalanok, mert „úgy néztek ki”, de nyilván egy munkás nem fekete öltönyben jár.

Nos, visszatérve, arra akartam kilyukadni, hogy a rendeletnek egy része minimálisan kivitelezhetetlen, és van, aki szerint felmerül, hogy alkotmányellenes...

Még mindig ugyanazt mondom, hogy ott nincs említve hajléktalan. A kint élők fel van szólítva, hogy ott nem tartózkodhatnak életvitelszerűen. A rendőrnek és a rendeletnek sem az a célja, hogy mindenkit hajkurásszanak a padokról...

(SzT)