Harabin eltaknyolt, pedig nagyon örült, hogy pereskedhet az ESET-tel

2022. május 28. - 11:17 | Belföld

A járásbíróság bocsánatkérésre kötelezte Štefan Harabint, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét az ESET vállalat által ellene indított perben - közölte az Aktuality.sk.

Harabin eltaknyolt, pedig nagyon örült, hogy pereskedhet az ESET-tel
Štefan Harabin - Fotó: Cséfalvay Á. András

Harabin három évvel ezelőtti köztársasági elnöki kampányában állította a szlovák nagyvállalatról, hogy befolyásolja a szlovákiai választásokat, és ebben együttműködik az amerikai CIA-val.

"Az ESET társaság politikailag tör előre. Létrehoztak egy politikai pártot, melynek alelnöke az elnöki palotába igyekszik" - közölte akkoriban Zuzana Čaputovára utalva, aki korábban a PS alelnöke volt.

Az ESET jogi útra terelte a cselekményt, bíróságon keresztül követelt bocsánatkérést Harabintól. Ő nagyon is magabiztosan vágott neki ennek a pernek, az elején azt is állította, nagyon örül neki, és tovább kezdegetett. Arra utalt, hogy ő majd megmutatja, "hogyan vásárolta meg az ESET az elnöki posztot, hogyan készül megvásárolni a miniszterelnöki posztot, majd talán a bíróságokat is".

Már 2020 novemberében eltaknyolt az ügyben, amikor a Pozsonyi II. Járásbíróság elrendelte, hogy vitatott státuszát törölje a Facebookról. harabin akkor fellebbezett, de az első fokú döntést a kerületi bíróság is megerősítette.

A per végén pedig ismét megbukott, a járásbíróság ugyanis az ESET-nek adott igazat. A bíróság elrendelte, hogy bocsánatot kell kérnie a Facebook-profilján, illetve írott formában is, a saját aláírásával ellátva, a cég címére elküldve.

A bíróság arra jutott ugyanis, hogy Harabin tényszerű állításai hazugságok, értékelései pedig méltánytalanok, melyek bármilyen tényszerű alapot nélkülöznek, és a többi kijelentéssel együtt lejárató jellegűek.

Az ítélet nem jogerős, Harabin fellebbezett ellene, az ESET viszont fontos lépésként tekint rá, és bízik abban, hogy precedens értékű lesz, majd hozzájárul az érdemi, hazugságok és félrevezetés nélküli közéleti vitákhoz.

(Aktuality.sk)

Címkék: ESET, Stefan Harabin