Harmadik adag Pfizerre is szükség lehet a delta variáns miatt

2021. július 9. - 08:54 | Tech

A Pfizer vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen - jelentette be a cég tudományos vezetője.

Harmadik adag Pfizerre is szükség lehet a delta variáns miatt
Fotó: AP

Mikael Dolstein kitért az Izraelből érkező, a fertőzésszámok jelentős emelkedéséről szóló hírekre is, és elmondta, hogy bár a vakcina hatékony a delta variáns ellen, az újonnan fertőzötteket januárban vagy február elején oltották be a Pfizer vakcinájával, márpedig ennyi idő alatt az antitestek száma csökken.

Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az Izraelből és az Egyesült Királyságból érkező legújabb adatok azt mutatják, hogy

a vakcina még csökkent antitestszám mellett is körülbelül 95 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzés súlyosabb tüneteinek kialakulását.

Bejelentette, hogy a vállalat nemsokára közzéteszi az izraeli adatokat feldolgozó kutatását.

Hozzátette egyúttal, hogy több ország - egyebek között európaiak is - már megkereste őket egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban, amely szerinte különösen fontos az idősebb korosztály esetében.

Dolsten kiemelte azt is, hogy az újabb dózis miatt, továbbá azért, mert a világon még mindig nagyon sokan nincsenek beoltva, vélhetően megnő az igény a vakcinára, a Pfizer ezért igyekszik növelni gyártókapacitását.

A vállalat idén 3 milliárd dózisnyi vakcina gyártását tűzte ki célul, jövőre pedig 4 milliárdot irányzott elő.

Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója áprilisban már azt közölte, hogy a Pfizer vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltás évente meg kell majd ismételni.

MTI

Címkék: Pfizer, harmadik adag