Harminc embert halálra ítéltek rendőrök elleni erőszak miatt a Kongói DK-ban

2021. május 15. - 13:45 | Külföld

Harminc embert ítéltek halálra szombaton a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amiért két nappal korábban, a muszlim böjti hónap, a ramadán utolsó napján rendőrökre támadtak.

Az óriási kiterjedésű afrikai országban 2003 óta moratórium van érvényben a halálos ítéletek végrehajtására, vagyis nincsenek kivégzések, ennek ellenére a bíróságok azóta is rendszeresen szabnak ki halálos ítéleteket.

Csütörtökön a fővárosban, Kinshasában muszlim hívők egy nagyobb csoportja megpróbált bejutni a nemzeti stadionba, hogy részt vegyen a ramadánt lezáró imán. Ennek során összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel. Egy rendőr életét vesztette, 46 másik megsebesült, közülük kilencen életveszélyesen. Egy tucatnyi rendőrségi járművet megrongáltak, egy teljesen kiégett.

A hatóságok 38 embert vettek őrizetbe, és gyorsított eljárásban állították őket bíróság elé. Közülük 30-at halálra ítéltek, egy vádlott ötéves börtönbüntetést kapott, öt embert felmentettek. Két fiatalkorú ügyében másik bíróság fog eljárni.

A Kongói Demokratikus Köztársaság 100 milliós lakosságának csak a töredéke muszlim.

(MTI)