Három, csak három

Lehet forgatni, magyarázgatni, mismásolni, de Orbán Viktor, Magyarország mostanra egyetlen tényleges, cselekvőképes politikusa megalázó vereséget szenvedett az Európai Parlamentben, ahol bőven elegendő többséggel megszavazták a 7. cikkes eljárás megindítását.

Három, csak három
Orbán Viktor (Fotó: AP/TASR)

Ez önmagában is fontos esemény volna, de még fontosabb Magyarország szempontjából – a minden választást fölényesen megnyerő, rendíthetetlen hatalmú miniszterelnök ugyanis példátlan szégyent hozott hazájára. A szégyen pedig elkerülhetetlenül megmutatkozik a politikai érdekérvényesítő képesség csökkenésében és talán nemzetgazdasági hátrányokban is.

Biztosan sokan úgy fogják fel a dolgot, hogy a Nyugat végre kimondta, mi a baj Magyarországgal, mert létezik egy fix értékrend, amit a rendszer ennyi és ennyi ponton megsért, tehát most már hatósági igazolás van róla, hogy ronda és gonosz. De nincs így, ez önáltatás.

A Sargentini-jelentés leírásnak elég felületes, politikai kommunikációnak széteső, fókusztalan, a felsorolt bűnök egy része csak úgy nevezhető bűnnek, ha belepréseljük valamilyen prekoncepcióba, van, ami még úgy se. A jelentés hibáinak egy része abból származik, hogy a források nem láttak tovább a szakmai orruknál, más része abból, hogy láttak ugyan, de amit mondtak, azt a Sargentini-stáb feltehetően nem értette meg, vagy elfelejtette a végső fogalmazvány összeállításának idejére, úgyhogy a magyar viszonyokban járatlan olvasót semmi sem segíti a lényeges és a lényegtelen közötti eligazodásban.

Ne gabalyodjunk bele a szövegelemzésbe, jobb tudomásul venni, hogy a jelentés európai parlamenti sorsa egy politikai játszma része volt, és ennek a játszmának a fő eleme az, hogy az Európai Néppárt (EPP) tizennégy évi taktikázás és taknyolás után elállt kedvenc rosszgyereke, a Fidesz mellől.

Döntő győzelem volna ez a Fidesz ellenfeleinek Magyarországon és Európában, akiktől az EPP elvtelenül megvédte, és akikkel szemben elvtelenül támogatta a Kossuth téri bértüntetős vadkemping védelmétől a baltás gyilkos átadásának elmismásolásáig. Győzelem volna – ha tudnának mit kezdeni vele.

Ha a miniszterelnök ekkorát ártott volna az országnak, akkor az Unión belül és kívül, 1000 kilométeres körzetben kitódulna a tömeg a tüntetésre legalkalmasabb nagyvárosi zónákba, az ellenzéki pártok egymás kezéből kapnák ki a mikrofont, követelnék a kormány lemondását, mert ilyet a politikában nem lehet hibázni – függetlenül attól, hogy a felhalmozódott bűnökből egy holland EP-képviselő mit vesz észre, és mit ért meg.

De Magyarország sziget a viszonylag normális politizálás óceánján, és egyáltalán nem biztos, hogy ennek az óceánnak az EU általában része.

Lépjünk vissza két napot. A strasbourgi vita előtti napon, hétfő hajnalban került fel a netre a 444.hu, a Direkt36 tényfeltáró csoport és az orosz független Novaja Gazeta beszámolója arról, hogyan kapott a kormányzati ellenőrzés alatt álló, de ofsór keretek közt intézett kötvényprogramnak hála az orosz külföldi hírszerzés vezetőjének fia családostul, egy volt (?) moszkvai maffiafőnök, egy sikkasztásért őrizetbe vett Roszatom-vezető, pár Duma-tag, és a többi letelepedési kötvényt. Mindezt Magyarországon, ami egyrészt NATO-tag, másrészt a schengeni övezet része, harmadrészt, törzsfőnöke szerint, nem hajlandó eltűrni, hogy mások mondják meg, kivel éljen együtt.

Ha nincs másnap a strasbourgi vita, az ügy talán megéri a teljes felejtés előtti egy hetet, ami kijár az akkora botrányoknak, amikbe máshol belebuknak a kormányok. Így nem érte meg. Annyira nem, hogy amikor Orbánék szokás szerint hazaárulózni kezdtek (ott ült mögötte Szijjártó külminiszter meg a letelepedési kötvények témafelelőse, Rogán Antal), nem akadt senki, aki az arcukba vágja: ti merészeltek minket hazaárulónak nevezni? A fogalom a tartalmával együtt kiveszett az ellenzék politikai nyelvéből.

Ez a hamis illemtudás, nemzetközi bárányvakság az Európai Unió egészére jellemző.

A keddi vitában a tömérdek felszólaló között összesen három volt (magyar természetesen nem), aki a magyarországi fejleményekben észrevette a putyini mintát, és megnevezte a putyinizmust mint Európára leselkedő veszélyt. Három nő: Roberta Metsola (Málta, EPP), Monica Macovei (Románia, EPP) és Anna Maria Corazza Bildt (Svédország, EPP).

Metsola abból a kis szigetországból jön, ami az Európát beszövő azerbajdzsáni korrupciós hálózat egyik gócpontja, megvásárolható állampolgársággal, ami kiváltképp az orosz felső tízezer körében kedvelt. Itt ölték meg a kormánnyal is szembenálló tényfeltáró újságírót, Daphne Caruana Galiziát.

Macovei térségünk újabb politikatörténetének egyik legfontosabb személyisége. Igazságügyi és korrupcióellenes reformjai nélkül Románia nem lehetne az Unió tagja.

Bildt ki van tiltva Oroszországból, talán mert férje, a Putyinnal szemben hajthatatlanul kritikus Carl Bildt volt miniszterelnök Porosenko ukrán elnök tanácsadója és Ukrajna befolyásos lobbistája volt.

Három nő, aki tudja, hogy az európai politika illemtudó szalonvilága milyen, szó szerint gyilkos alvilági kavargásról nem hajlandó tudomást venni; és aki számol a putyini Oroszország veszélyességével, de más diktatúrákéval is. Ez nem mondható el a politikai élet magyar résztvevőinek 99 százalékáról – a pontosság kedvéért nem mondtam politikusokat –, de Magyarországon kívül sem sokkal jobb az arány.

Mint arra elemzők felhívták a figyelmet, Juncker bizottsági elnök képes volt úgy végigmondani az Unió helyzetéről szóló éves beszédét – az utolsót visszavonulása előtt –, hogy nem hangzott el benne sem Ukrajna, sem Oroszország neve, nem esett benne szó az Európa szélén, Európa ellen vívott fegyveres háborúról, sem az egész Uniót, annak liberális demokrata elveit romboló titkosszolgálati, dezinformációs hadviselésről.

Orbánék azért is biztonságban érezhetik magukat, mert a 7-es cikk processzusának elindításáról tartott szavazáson Kovács Béla független magyar képviselő, akivel szemben az Európai Unió intézményei ellen, Oroszország javára végzett kémkedésért emeltek vádat, Sargentini asszony javaslata ellen szavazott – mint a dolgukat tudó fideszes képviselők is. Ilyen egy jó magyar az Orbán szerinti Európában, meg vagyunk mentve. Písz.

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.