Három DAC-szurkolót az év végéig kitiltottak a meccsekről!

A bajnokság ugyan véget ért, a Szlovák Futballszövetség ugyanakkor továbbra is vizsgál bizonyos eseteket a Fortuna, illetve a II. ligában.

Három DAC-szurkolót az év végéig kitiltottak a meccsekről!
Fotó: Cséfalvay Á. András (archívum)

A szövetség fegyelmi bizottsága foglalkozott a DAC Ružomberok elleni idegenbeli mérkőzésén észlelt szabálysértésekkel. Hivatali jelentésükben leírják, hogy tudomásul veszik a klub állásfoglalását a szurkolók cselekedeteivel összefüggésben.

A szurkolók pirotechnikát juttattak be a stadionba és használták is azt, emellett némelyikük a birodalmi sasra emlékeztető szimbólummal ellátott transzparenst tartott a magasba. Előzetes intézkedésként pedig elrendelték három szurkoló, Ambrús Tamás, Zátori Marián és Szabó Daniel kitiltását a DAC meccseiről az idei év végéig. 

A Ružomberokot ez esetben azért büntették, mert lehetővé tették a pirotechnika bejuttatását.

500 euróra büntetik a DAC-ot hasonló indokból, amiért a szurkolók pirotechnikai eszközöket használhattak a Szered elleni hazai mérkőzésen a rájátszás 8. fordulójában.

(futbalsfz.sk)