Három halálos kór ellen is hatásos lehet egy új szer

2016. augusztus 9. - 12:57 | Tech

Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján - tudósított a BBC.

A három kórt élősködő okozza és a szegény országokban élők millióit sújtja.

A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány alapján az új reményt jelentő szer kifejlesztését hárommillió vegyület tesztelésével kezdték, most a biztonságát vizsgálják, mielőtt az emberi klinikai teszteket elkezdenék.

A három kórt hasonló paraziták okozzák, ezért vélték úgy a kutatók, hogy egyetlen terápiával meg lehet őket gyógyítani.

Az afrikai álomkórt (African trypanosomiasis) a Trypanosoma brucei nevű parazita idézi elő, mely a cecelégy csípésével terjed és elsősorban Fekete-Afrika lakosait sújtja.

A Chagas-kór (America trypanosomiasis), melyet a Trypansosoma cruzi okoz, a szívkamrák és egyes emésztőszervek megnagyobbodásával járhat, mely halálos lehet. Latin-Amerika trópusi vidékein terjeszti a rablópoloska, de már más kontinenseken is megjelent.

A leishmaniasist a hasonló nevű élősködő okozza, melyet fertőzött légyfajták, elsősorban a lepkeszúnyog terjeszt Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Tünetei sokfélék lehetnek attól függően, hogy a test mely részét fertőzi meg.

A három élősködő összesen mintegy 20 millió embert fertőz meg évente, közülük 50 ezren halnak bele a betegségekbe - közölte a kutatócsoport.

A létező orvosságok drágák, gyakran intravénásan kell beadni őket, ami a szegényebb régiókban akadályokba ütközhet.

A hárommillió tesztelt vegyület közül olyat kerestek, amelyik egyszerre többféle parazitát is el tud pusztítani. Amikor találtak ilyet, több ezer módosítással tették hússzor hatékonyabbá.

A GNF6702 kódjelű szert egereken tesztelték és azt tapasztalták, hogy mindhárom parazita fertőzéséből ki tudta gyógyítani az állatokat. "A szer attól egyedülálló, hogy mindhárom kórokozó ellen hatásos, ez az első alkalom, hogy ilyet sikerül előállítani" - mondta a BBC-nek Elmarie Myburgh, a Yorki Egyetem kutatója.

Most a szeren további finomításokat végeznek, hogy biztonságos legyen, mielőtt az emberi klinikai teszteket megkezdenék.

Az új szer úgy működik, hogy a paraziták sejtjeinek fehérjebontó enzimkomplexumát, a proteaszómát támadja meg, de az emlősök sejtjeire nem veszélyes.

Myburgh szerint azonban lehetséges, hogy mégis három különböző gyógyszert kell majd kifejleszteniük. "A három kór élettana eltérő, az álomkór például az agyat támadja meg, tehát olyan gyógyszerrel kell kezelni, ami bejut az agyba, ehhez módosításokra lehet szükség" - magyarázta.

(MTI)