Három hónap alatt sem sikerült megbüntetni az idős asszonnyal ordibáló zsigárdi hekust

2017. május 10. - 11:56 | Régió

Már több mint három hónap eltelt azóta, hogy nyilvánosságra került a videó, melyen az látszik, hogy egy fiatal zsaru, M. J. leordítja egy nyugdíjas néni fejét egy zsigárdi lakóház folyosóján.

Három hónap alatt sem sikerült megbüntetni az idős asszonnyal ordibáló zsigárdi hekust
Az izmozó rendőr, M. J. (Forrás: Facebook)

A közlekedésrendészet rendőreként dolgozó M. J. aznap reggel meglehetősen ingerült állapotban érkezett haza – a zsigárdi községi hivatal épülete feletti lakásokhoz – ahol már mindjárt a bejáratnál felrúgott egy gyerekbiciklit, a lépcsőházban pedig széttört egy virágcserepet. Miután az idős asszony az épp távozó lányának ennek kapcsán odaszólt valamit, M. J. odament hozzá, és a videón látható módon inzultálta.

Fizikai erőszakra nem került sor, a látottak azonban így is magukért beszélnek.

Az esetnek, melyről elsőként portálunk számolt be, nagy visszhangja volt az országos médiában is.

Mint azt a lakóktól megtudtuk, nem az első esetről volt szó, ITT írtunk az előzményekről, melyek közt szerepel az is, hogy a fiatal rendőr korábban állítólag elintézett egy parkolási bírságot az idős asszonynak és a férjének, ezért cserébe pedig azt kérte, hogy takarítson helyette a lépcsőházban fél évig. Miután ez az idő letelt, az idős asszony ezt szóvá tette, a rendőr viszont azt állította, hogy továbbra is tartoznak neki.

A birtokunkba került videófelvételt megosztottuk a rendőrséggel is. Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrség szóvivője pedig úgy reagált, hogy az ügyben a vágsellyei rendőrség mellett a belügyminisztériumi nyomozó hatóság is vizsgálatot indított. Információink szerint a lépcsőházi incidens mellett éppen a bírsággal kapcsolatos intézkedése volt ennek tárgya.

M. J. a következő hetekben meghúzta magát, és úgy tudjuk, még a belügyi nyomozók sem találták őt otthon. Miután sikerült elérniük, egy csokor virággal kért bocsánatot az idős asszonytól...

Ekkor azonban már információink szerint fel volt függesztve, és a kerületi rendőri szóvivő is azt közölte, felettese intézkedik a rendőri testülettől való elbocsátása ügyében.

Az ügy azonban azóta sem zárult le, pedig már három hónap eltelt. Úgy értesültünk, a tanúk kihallgatása elhúzódott, és az egyik tanút csak április végén tudták kihallgatni, mert külföldön dolgozik.

A tanúkhoz közel álló személyektől azt is megtudtuk, hogy a rendőrség többek között arra is kíváncsi volt, hogyan került a médiához a felvétel.

A kihallgatások után minden valószínűség szerint a belügyminisztériumi nyomozó hatóság dönt majd arról, megbüntetik-e a rendőrt vagy sem, és ha igen, akkor milyen módon. Renáta Čuháková rendőri szóvivő azonban most csak annyit erősített meg, hogy az eljárás még nem zárult le.

Volt az esetnek egy másik, önkormányzati szála is, M. J. ugyanis községi bérlakásban él, és ezek bérbe adásával kapcsolatos cselekményekről a település vezetése dönt.

Baranyay Alajos polgármester februárban úgy nyilatkozott, hogy maga is látta a videót, és kijelentette, az ügyet a képviselők elé viszi. Most újra megkerestük, hogy megtudjuk, mi történt.

Elárulta, hogy megbízta a bérlakásokkal foglalkozó bizottságuk egy tagját, hogy járjanak utána az esetnek, de elmondása szerint a jelentésük nem indokolt további intézkedést. Például olyasmit, hogy felmondják a szerződést, és kirakják az agresszívan viselkedő fickót az önkormányzati bérlakásból.

„Azóta sincs vele baj, és előtte sem volt. Rendesen fizet, és amikor idejöttek lakni (a párjával – a szerk. megj.), bejelentették állandó lakhelyként. A lakással kapcsolatos bérleti joga továbbra is fennáll” – szögezte le, hozzátéve, hogy ettől függetlenül nem tartja helyénvalónak, ahogy a rendőr viselkedett.

(SzT)