Három hónap után máris kijönne a hűvösről a pozsonyi gázoló, aki öt ember halálát okozta

2023. január 18. - 15:19 | Régió

Szabadlábra szeretne kerülni Dušan Dědeček, aki tavaly októberben öt halálos áldozattal járó közúti balesetet okozott Pozsonyban – írja a TV Noviny.

Három hónap után máris kijönne a hűvösről a pozsonyi gázoló, aki öt ember halálát okozta
Fotó: TASR

Dědeček, aki három hónapja van vizsgálati fogságban, az ominózus nap többször is alkoholt fogyasztott, szervezetében több mint 2 ezreléket állapítottak meg. Ezután volán mögé ült, majd nagy sebességgel belerohant a Zoch utcai buszmegállóba, ahol akkor éppen többen várakoztak. Négy személy életét vesztette, hatan megsérültek, közülük három személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba. Másnap délelőtt az ötödik áldozat is elhunyt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.

Dědečeket előzetes letartóztatásba helyezték, ahonnan most három hónap elteltével szabadulni szeretne. Néhány nappal ezelőtt indítványozta szabadlábra helyezését, ezt viszont az ügyész nem fogadta el, így az ügyben a járásbíróság hoz ítéletet.

Juraj Chylo, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze szerint az ügyben továbbra is folyik a nyomozás, tanúkat hallgatnak ki, szakértői véleményezéseket készítenek.


(tvnoviny.sk)