Három kést vett magához, majd megvárta, míg a lányait terrorizáló apja és élettársa a megfelelő pózban feküdtek

Brutális részletek derültek ki a tavaly novemberi kettős gyilkosságról, melynél az apját meggyilkoló fiú és lánytestvérei tűzesetnek próbálták álcázni a bűntényt.

Három kést vett magához, majd megvárta, míg a lányait terrorizáló apja és élettársa a megfelelő pózban feküdtek
Fotó: Noviny.sk

 

 

25 éves fia, Lukáš a rendőrségnek még ősszel beismerte apja, Miroslav (44) és élettársa, Janette (48) meggyilkolását. Ebben Miroslav 13 éves lánya is segített neki.

Korábban már megírtuk, mennyire bonyolult a púchovi járásbeli Lednické Rovnén történt kettős gyilkosság esete. Először ugyanis csupán egy családi házban kiütött tűzesethez riasztották a tűzoltókat. A házban két személyt találták holtan, gyerekeiket kimentették. Aztán a rendőrség feltárta, hogy a két személyt, akit holtan találtak, még a tűz előtt meggyilkolták, majd a gyilkossággal meggyanúsították az elhunyt férfi 25 éves fiát, Lukášt és a gyanúsítottak között szerepelt Miroslav egyik kiskorú lánya is a kettő közül. Ő segíthetett neki felgyújtani a házat.

A kettős gyilkosság ügyében indított nyomozás a végéhez közeleg, a Markízának pedig sikerült megtudnia belőle néhány részletet. Peter Pulman, a Specializált Büntetőbíróság bírója idézett a nyomozati anyagból, mely szerint az apa, Miroslav vulgárisan sértegette, szajhának nevezte lányait, élettársával együtt fenyegető SMS-eket küldtek nekik, folyamatosan kontrollálták, merre járnak.

A Markíza közlése szerint a fiatal férfi a gyilkosság napján magához vett a konyhájukból három kést, majd begyakorolta, hogyan fogja leszúrni apját. Mikor elaludtak, megvárta, hogy a megfelelő fekvő pózba helyezkedjenek. Először apját szúrta le, majd mikor erre felébredt az élettársa, ő következett. Mikor meggyőződött róla, hogy mindketten halottak, odahívta idősebbik húgát, hogy segítsen eltüntetni a nyomokat.

Arra készült, hogy felgyújtja a házat, ebben pedig az ő nyomására a kisebbik húga is segített, noha ő a gyilkosságot elutasította. A lányoknak ezután megparancsolta, hogy töröljék telefonjukból a kommunikációjukat, ami igazolhatja, hogy ebben részt vettek.

Lukáš Miroslav első házasságából született fia, aki anyjával Svájcban élt, a gyilkosság előtt néhány nappal látogatóba érkezett haza. Miroslav az élettársával, Janette-el és előző, de nem az első házasságából született két kiskorú lányával, valamint mostohafiával, a 29 éves Michallal élt együtt utóbbi házában. Michal a kislányok két évvel ezelőtt rákban elhunyt édesanyjának a fia, tehát a lányok féltestvére - írta meg korábban a Nový Čas. A családból csupán Michal dolgozott, ő fizette a hitelt is a házra. Miroslav beteg élettársa mellett volt, és az otthoni teendőket elvégezte.

A falubeliek a lapnak nyilatkozva megerősítették, hogy Miroslav sanyargatta a gyerekeit, de nem fizikai kínzásokról volt szó, mint inkább pszichikai megnyilvánulásokról, folyamatos vulgáris sértegetésekről. Ebből állítólag különösen a mostohafia, Michal kapott, de ő csendben viselte. Miroslav húga, Norika, visszautasította a gyerekek kínzását, és szerinte a sértegetések sem voltak olyan súlyosak, hogy ezt kellett volna kiváltaniuk.

Lukáš még novemberben beismerte tettét, a Specializált Büntetőbíróság pedig vizsgálati fogságba helyezte. Életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

(Tvnoviny.sk/parameter)