A három legfőbb közjogi méltóság elkötelezte magát a 2017-es nyilatkozat mellett

2019. június 27. - 09:58 | Belföld

A három legfőbb közjogi méltóság, Zuzana Čaputová államfő, Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke és Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő elkötelezték magukat a 2017 októberében elfogadott közös nyilatkozat mellett, amely a szlovák EU- és NATO-tagság prioritásait tartalmazza. Ezzel összefüggésben csütörtökön a pozsonyi (Bratislava) várban aláírtak egy közös deklarációt.

A három legfőbb közjogi méltóság elkötelezte magát a 2017-es nyilatkozat mellett
Fotó: TASR

„Azért tesszük ezt, hogy létrehozzunk egy alapot, amelyre a három legfőbb közjogi méltóság koordinált együttműködése épülhet az SZK felelősségteljes és egységes külpolitikája terén; továbbá azért is, hogy garantáljuk az ország külpolitikai irányát” – áll a legfőbb közjogi méltóságok közös nyilatkozatában, melynek elsődleges célja, hogy Szlovákiára úgy tekintsenek külföldön, mint stabil és felelősségteljes partnerre.

A közjogi méltóságok megerősítették: a deklaráció aláírásával közös felelősséget vállalnak külpolitikai téren, illetve elkötelezik magukat, hogy ezzel a megállapodással összhangban fognak eljárni.

A 2017-es deklarációt az akkori államfő, Andrej Kiska, Andrej Danko (SNS) házelnök és az akkori miniszterelnök, Robert Fico (Smer-SD) írták alá. Ebben kötelezték magukat, hogy mindhárman gondot fordítanak a világos és felelősségteljes kommunikációra Szlovákia Európa- és NATO-párti irányvonaláról külföldön és idehaza, a szlovák állampolgárok felé is.

A nyilatkozatban a közjogi méltóságok azt is leszögezték, hogy Szlovákia jövőjét az EU magjában látják, és támogatják az eurózóna folyamatos elmélyítését. Emellett szorgalmazták a belső piacon az egyenlő bánásmód elvét, és elutasították a fogyasztók diszkriminálását. A deklarációban az is szerepelt, hogy a három legfőbb közjogi méltóság lépéseket fog tenni a szlovák állampolgárok biztonságának erősítése érdekében, és támogatni fogják a szövetségesként vállalt kötelezettségek teljesítését, beleértve azt is, hogy 2020-ra a védelmi kiadásoknak el kell érniük a GDP 1,6 százalékát.


(TASR)

Címkék: deklaráció