Három napot túlélt a hőségben egy erdőben eltűnt kétéves fiú

Három napot túlélt a tomboló hőségben egy japán erdőben eltűnt kétéves kisfiú. 

A kis Fudzsimoto Josiki nagyapjával és bátyjával indult sétára Jagamucsi délnyugati régióban vasárnap, ahol eltűnt. 

Rendőrök és önkéntesek indultak a keresésére, a műveletben nyomkövető kutyákat, kamerával felszerelt drónokat és helikoptereket is bevetettek. Végül szerdán önkéntesek találták meg Josikit, aki egy kövön ücsörgött, meztelen lábait egy kis pocsolyában hűtötte. 

A hatóságok közlése szerint a kétéves kisfiút kórházba szállították, de nem voltak nagyobb sérülései, csak néhány karcolása, szervezete pedig enyhén kiszáradt. 

Josiki nagyon nehéz körülmények között élt túl három napot: a térségben az elmúlt napokban olykor 34 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet. A fiú még a születésnapján is egyedül volt az erdőben: hétfőn töltötte be második életévét.

Sajtóértesülések szerint Josiki akkor tűnt el, amikor a nagypapa egyedül küldte haza: a kisfiú elfáradt, nem akart már sétálni. Mindössze száz méterre voltak a háztól, ahol a gyereket anyja várta. Josikit végül alig néhány száz méterre otthonától találták meg.


MTI/para