Három rendőrautó is tilosban parkolt, mert gyúrniuk kellett a biztosuraknak – FOTÓ

Ezúttal egy edzőterem előtt feledkeztek meg a példamutatásról.

Három rendőrautó is tilosban parkolt, mert gyúrniuk kellett a biztosuraknak – FOTÓ
Fotó: tvnoviny.sk

A Tvnoviny.sk egyik olvasója hívta fel a figyelmet a tilosban parkoló rendőrökre. Állítása szerint rendszeresen előfordul, hogy a járőrök tilosban parkolnak Nyitra utcáin. Ezúttal egy helyi edzőterem előtt csípte el őket: egyszerre három rendőrautó is rossz helyen állt.

„Hívtam a városi rendőröket. Amikor kijöttek, meg akartam őket állítani, hogy oldják meg a helyzetet” – mesélte a nyitrai olvasó. A városiak azonban ki sem szálltak az autóból, nem foglalkoztak kollégáik parkolásával.

A nyitrai városi rendőrség parancsnoka a Tvnoviny.sk megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az esettel kapcsolatban, csupán annyit írt a lapnak, hogy a törvény értelmében a rendőrautók kivételek a szabály alól, amennyiben azzal szolgálatot teljesítenek.

 Božena Bruchterová rendőrségi szóvivő közölte, a szóban forgó rendőrök felettese fegyelmi eljárást kezdeményezett az ügyben.

Nem ez volt az első eset, hogy nem tartották be a közlekedési szabályokat a nyitrai rendőrök: egy korábbi, fedélzeti kamera által készített felvételen is jól látszik, amint a zsaruk szemből érkeznek az egyirányú utcából – bekapcsolt vészjelzés nélkül.


(tvnoviny.sk)