Hároméves csúcs közelében mozog a kőolaj világpiaci ára

2018. január 11. - 16:13 | Külföld

A kezdeti csökkenés után a csütörtöki kereskedésben ismét emelkedett és visszatért a hároméves csúcs közelébe a kőolaj világpiaci ára, mivel az amerikai kereskedelmi olajtartalékok hetek óta tartó csökkenése táplálja a piaci egyensúly megteremtésének reményét.

Közép-európai idő szerint délután két órakor az északi-tengeri Brent hordónként (159 liter) 69,33 dollárba került márciusi szállításra, 13 centes, 0,19 százalékos pluszban forgott. Napi csúcsán 69,59 dolláron jegyezték, ami 2015 májusa óta a legmagasabb érték.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára februári szállításra hordónként 40 centtel, 0,63 százalékkal, 63,97 dollárra nőtt. A WTI napi csúcsán 64,08 dollárba került, a jegyzés 2014 december 9. óta először lépte át a 64 dollárt.

Szuheil Muhammad al-Mazuri, az Egyesült Arab Emírségek olajügyi minisztere ugyanakkor óva intett a túlzott optimizmustól egy Abu-Dzabiban tartott tanácskozáson.

"Még több mint százmillió hordóval kell csökkentenünk a tartalékokat" - mondta a miniszter, arra figyelmeztetve, hogy a piaci egyensúly újbóli megteremtése felé vezető útnak még nincs vége.

Az Egyesült Államok energetikai minisztériumának adatai szerint a múlt héten 4,9 millió hordóval, a vártnál nagyobb mértékben, csökkent a kereskedelmi olajtartalék, míg a kitermelés szintje napi 290 ezer hordóval 9,49 millió hordóra süllyedt. Az amerikai olajtartalék már a nyolcadik egymást követő héten csökkent.

A Fitch csoporthoz tartozó BMI Research kutatóintézet ezenközben 56 dollárról 57 dollárra javította a Brent hordónkénti átlagárára vonatkozó előrejelzését az idei évre, amit a "világpiaci kereslet egyre optimistább kilátásaival" indokolt. Az intézet mindazonáltal a következő hónapokra korrekciót vár, amit hosszú távon emelkedő trend vált fel.

A Citigroup amerikai befektetési bank ágazati szakértői nem zárják ki, hogy idén 80 dollárra drágul a kőolaj a kitartó geopolitikai feszültségek, a közel-keleti válság, Donald Trump amerikai elnök politikája és Kim Kim Dzsong Un észak-koreai vezető cselekedetei, miatt.

(MTI)

Címkék: kőolaj