Háromszáz éve eltűnt hadihajó roncsaira bukkantak

2017. február 2. - 12:15 | Tech

Háromszáz éve eltűnt hadihajót fedezett fel Svédország déli partjainál egy víz alatti kutatóexpedíció.

A régészeti felfedezésről beszámoló svéd televízió szerint a Blekinge hadihajó volt az első, amely 1682-ben kihajózott a Svédország déli részén fekvő Karlskrona haditengerészeti támaszpontról, így kezdődött a kikötő híres hajóépítő műhelyének története.

A Blekinge 70 ágyújával és 450 fős legénységével Koppenhágát ostromolta, hogy 1700-ban XII. Károly svéd király partra tudjon szállni Dániában. A hajó sorsa azonban később feledésbe merült.

Tavaly Blekinge megye olyan régi térképekhez jutott Karlskonáról, amelyek jól kivehetően jelezték a hajó helyét. A víz alatti expedíciók megerősítették, hogy a jelölt helyen valóban fekszik egy elsüllyedt hajó, mélyen a tengerfenék üledékébe ágyazódva.

Az eddig feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy a Blekinge hadihajót találták meg, amelyet valószínűleg szándékosan süllyesztettek el annak idején stratégiai célból.
A roncsot nem akarják kiemelni. "Nem tudjuk pontosan, mennyi maradt meg a hajóból, de egy elmélet szerint az egyik fedélzet érintetlen" - mondta el Petra Strakendal tengerbiológus.

(MTI)