Haščák „szponzori támogatást” akart küldeni a rács mögül az ilavai börtönnek, az igazgató jelentette a NAKA-nak

2021. február 3. - 17:44 | Belföld

A Penta pénzügyi csoport társtulajdonosa, Jaroslav Haščák – akit január elején engedtek ki a vizsgálati fogságból – 50-100 ezer eurót akart ajándékozni az ilavai börtönnek. A pénzt például új ágyneműk, matracok, pokrócok és számítógépek vásárlására szánta volna. A fegyház igazgatója elutasította a pénzt, és egyúttal jelentette a történteket a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek (NAKA).

Haščák „szponzori támogatást” akart küldeni a rács mögül az ilavai börtönnek, az igazgató jelentette a NAKA-nak
Fotó: TASR

A Denník N úgy tudja, a Penta társulajdonosa akkor akart „szponzori támogatást” nyújtani az ilavai börtönnek, amikor még rács mögött volt. Egyelőre nem világos, hogy Haščák pusztán jótékonykodni akart vagy az új felszerelés vásárlása által jobb körülményeket akart magának teremteni a cellájában, a börtön igazgatója mindenesetre visszautasította a felajánlást, és jelentette azt a NAKA-nak.

A lap úgy tudja, Haščák egy héttel azt követően, hogy letartóztatták, levelet írt az ilavai börtön igazgatójának, amelyben találkozót kért tőle. Erre a gyanúsítottaknak és az elítélteknek is joguk van, a kérelmet azonban alaposan meg kell indokolni. Az üzletember akkor még nem tudta, hogy mennyi ideig kell még az ilavai börtönben maradnia.

Haščák „szponzori ajándékot” ajánlott fel, az ajándékozó pedig az alapítványa lett volna. Az igazgató később találkozott vele, és elmagyarázta neki, hogy nem lenne etikus, ha pénzt fogadna el egy gyanúsítottól, aki az ő által vezetett börtönben van fogva tartva.

A Penta társtulajdonosának jogi képviselője, Martin Škubla hangsúlyozta, a fogva tartottak és a fegyház közti kommunikációt szolgálati titoktartás védi, ezért azt, hogy az kérelemről szóló információ megjelent a médiában, a személyi jogok durva megsértésének tartják.

Jaroslav Haščák ellen korrupciós bűncselekmények és pénzmosás ügyében indult büntetőeljárás. A Penta társtulajdonosa ezt követően lemondott minden, a pénzügyi csoportban betöltött ügyvezetői funkciójáról. Ugyanakkor tagadja, hogy elkövette volna azt, amivel gyanúsítják.

A Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírója december 4-én rendelte el Jaroslav Haščák és Dana Arpášová letartóztatását, eleget téve az ügyész javaslatának. Az indoklás szerint azért volt szükség az előzetes letartóztatásra, mert mindkét terhelt esetében fennállt a kollúzió, vagyis a tanúk befolyásolásának veszélye. A terheltek vallomást tettek, de tagadták a bűnösségüket. A Legfelsőbb Bíróság szenátusa azonban január elején megállapította, hogy indokolatlanul tartják fogva őket, majd eltörölte a Specializált Büntetőbíróság decemberi ítéletét, így mindkettőjüket kiengedték a vizsgálati fogságból.


(DenníkN/para)