Hasogdzsi-ügy: Átszervezték a hírszerzést Szaúd-Arábiában

2018. december 21. - 08:11 | Külföld

Három új kormányzati testületet hozott létre Szaúd-Arábiában a hírszerzési munka hatékonyabbá tétele érdekében a Mohamed bin Szalmán trónörökös által vezetett - Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolása után a titkosszolgálatok szerkezeti átalakítására létrehozott - bizottság - jelentette csütörtökön a Reuters. 

Hasogdzsi-ügy: Átszervezték a hírszerzést Szaúd-Arábiában
Fotó: Alarab TV

A SPA szaúd-arábiai állami hírügynökségre hivatkozó jelentés szerint az új testületek a "tervezésért és a fejlesztésért, a jogi ügyekért, illetve a teljesítmények és belső ügyek vizsgálatával" foglalkoznak majd, és feladatuk a hírszerzési műveleteknek a nemzetbiztonsággal, nemzetközi joggal és az emberi jogi szerződésekkel való összehangolása.

Az új szerveket a Mohamed bin Szalmán trónörökös által vezetett bizottság hagyta jóvá, aki egyben a királyság védelmi minisztere is.

Az átszervezést Szalmán király októberben rendelte el, a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának hatalmas nemzetközi visszhangot keltett ügye után. A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg az után, hogy bement országa isztambuli főkonzulátusra, mivel ott a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat akarta beszerezni.

Rijád először azt állította, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Később újabb, egymásnak ellentmondó magyarázatokkal állt elő, végül beismerte, hogy az újságírót a szaúd-arábiai hírszerzés és biztonsági erők tagjai ölték meg.
Szaúdi hivatalos források azt állították, hogy csapatukat Ahmed al-Aszíri, a külföldi hírszerzés akkori helyettes vezetője és Szaúd al-Kahtáni, a trónörökös egyik vezető tanácsadója állította össze.

Rijád továbbra is határozottan tagadja azonban azokat a vádakat, miszerint Mohamed bin Szalmánnak köze lenne a gyilkossághoz, annak ellenére, hogy egyebek mellett a múlt héten az Egyesült Államok szenátusa is őt tette felelőssé a bűncselekményért, és a török sajtó kormányhoz közeli része, illetve a török hatóságok magukat megnevezni nem kívánó tagjai is arra gyanakodtak, hogy ő volt a gyilkosság megrendelője.

A szaúdi ügyészség novemberben öt vádlottra kért halálbüntetést az üggyel kapcsolatban.

(MTI)