Hasogdzsi-ügy: a darabolós gyilkosságot a trónörökös rendelte meg

2019. március 18. - 12:05 | Külföld

A szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalmán adott felhatalmazást a másként gondolkodók elhallgattatására - írta a The New York Times című napilap vasárnap olyan amerikai tisztviselőkre hivatkozva, akik betekintettek az erről szóló titkosszolgálati jelentésekbe. 

Hasogdzsi-ügy: a darabolós gyilkosságot a trónörökös rendelte meg
A trónörökös 2016-ban még simán tárgyalgatott az amerikaiakkal (wikipédia)

A lap úgy tudja, hogy Mohamed bin Szalmán több mint egy évvel Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró tavaly októberi meggyilkolása előtt engedélyezte a titkos műveletek végrehajtását. Ezek során a hatóságok megfigyeltek, elraboltak, őrizetben tartottak és kínvallatásnak vetettek alá szaúdi állampolgárokat.

Több szaúdi titkos küldetést ugyanaz a csoport hajtott végre, amely Isztambulban meggyilkolta, majd feldarabolta Hasogdzsit. Az újságírót megölő csoport legalább tucatnyi műveletben vett részt 2017 óta - értesült a The New York Times. Amerikai titkosszolgálati jelentések és más források szerint egy szaúdi tanárnő, aki a nők helyzetéről írt blogot, tavaly öngyilkosságot kísérelt meg, miután pszichológiai kínvallatásnak vetették alá.

A titkosszolgálati jelentések tartalmát ismerő, nevük mellőzését kérő amerikai tisztviselők azt is tudják, hogy a gyors beavatkozású csoport tagjai a szaúdi trónörököstől kértek jutalmat különböző ünnepek alkalmából. A szaúdi kormány továbbra is tagadja, hogy Rijád rendelte el Hasogdzsi meggyilkolását. Tájékoztatása szerint helyi kormányzati tisztviselők és az Isztambulban tartózkodó csoport határozta el a gyilkosságot. Török és amerikai titkosszolgálati ügynökségek szerint a gyilkosságot előre kitervelték.

MTI