Hat évig tilos vezetnie Slotának, de így is enyhe a halmazati büntije

2018. július 3. - 21:58 | Belföld

Ján Slotának nem dobta fel a napját a napokban neki szánt postai küldemény. A feladó a Zsolnai Járási Bíróság volt és a borítékban egy kis halmazati büntetés szerepelt- írja a noviny.sk.

Hat évig tilos vezetnie Slotának, de így is enyhe a halmazati büntije
Illusztrációs felvétel (tasr)

Az SNS korábbi vezetőjét a hatóságok legalább azóta molesztálják, hogy Slota még 2016-ban balesetet okozott Lietavská Lúčka közelében. Mint ismert, Slota Porsche Cayenne típusú autójával nekihajtott egy Audi A6-nak, ami ezt követően egy Suzuki SX4-nek csapódott. Ekkor az expolitikus megtagadta az alkoholteszt minden formáját.

Az ezért kirótt egy éves feltételes büntetéshez most hozzácsaptak még12 hónapot. Mégpedig fiatal lányokkal kapcsolatos korábbi afférja miatt. A kiskorúak erkölcsi veszélyeztetésének ügye 2014-re és 2015-re nyúlik vissza, amikor is az ügyészség szerint Slota rendszeresen találkozott fiatalkorú lányokkal késő este éttermekben, leitatta őket és szexuális megjegyzéseket tett rájuk.

A végeredmény a következő: Slota halmazati büntetésben két év feltételest kapott három év próbaidőre. Ezen felül hat éven keresztül tilos bármilyen gépjárművet vezetnie.

noviny.sk

Címkék: Ján Slota, büntetés