Hat intézkedéssel állt elő az SaS, amelyekkel javítanák a medikusok helyzetét Szlovákiában

2022. március 28. - 15:40 | Belföld

A hallgatók szerint az egészségügy harmadik legnagyobb problémája Szlovákiában a nem megfelelő színvonalú gyakorlati képzés. A diákok harmada fontolgatja, hogy a diploma megszerzése után  külföldön próbál érvényesülni – mutatott rá hétfőn az SaS.

Hat intézkedéssel állt elő az SaS, amelyekkel javítanák a medikusok helyzetét Szlovákiában
Fotó: TASR/AP - illusztráció

A helyzet javítása érdekében a Fiatal SaS-esek (Mladí SaSkári) egy hallgatók körében végzett felmérés alapján hat intézkedésjavaslatot készítettek elő, amelyeket a párt szerint az egészségügyi minisztérium fokozatosan megvalósít a gyakorlatban is. A javasolt intézkedésekről hétfőn Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának az elnöke tájékoztatott.

A „Denevér-projekt” lényege, hogy a medikusok hétköznaponként vagy hétvégente rendszeresen dolgozhatnak éjszakánként a kórházakban, ahol a betegfelvételnél segítenének.

A második javaslat alapján kiterjesztik a praxist a magán egészségügyi intézményekre is, a gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy egyes hallgatók nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, illetve az orvosoknak nincs kapacitásuk arra, hogy kellőképp foglalkozzanak a medikusok nagyobb csoportjaival.

A szakorvosi programba bevont orvosok gyakran panaszkodnak a gyakorlat elérhetőségének hiányára, például arra, hogy nem vehetnek részt műtéteken, csak a tanulmányaik későbbi szakaszában. Éppen ezért olyan kvóták bevezetését javasolják, amelyek ezt már korábban lehetővé teszik.

Javasolják továbbá, hogy növeljék azoknak az időpontoknak a számát, amelyeken be lehet iratkozni szakirányú tanulmányokra. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint az a friss diplomás orvos, aki nem győzte a szakosodást október 1-ig, egészen februárig várnia kell, ez a négy hónap pedig nem számít bele a specializációba.

Javasolják emellett azoknak a szakmai gyakorlatoknak az elismerését, amelyeket az orvos a szakirányú tanulmányok félbeszakítása ellenére más területen teljesített, valamint azt is, hogy ismerjék el szakmai gyakorlatot, amelyet EU tagállamaiban, valamint azokban az országokban végeztek, ahol magasabb az egészségügyi ellátás színvonala (USA, Egyesült Királyság, Svájc, Tajvan stb.).

(FB/para)