Hat menekült kuksolt abban a kocsiban, amelyik Komáromban próbált meglógni a zsaruk elől

camera

1

Hat menekült kuksolt abban a kocsiban, amelyik Komáromban próbált meglógni a zsaruk elől

Illusztráció 

Megosztás

Több közlekedési szabályra is fittyet hányt egy gyanús kocsi, amit a komáromi rendőrök próbáltak megállítani péntek éjjel. Amikor végre sikerült utolérni az autót, akkor látták a zsaruk, hogy hét külföldi állampolgárral van dolguk. Ebből hat menekült volt, ezért az idegenrendészet vette át az ügyet.

A derék komáromi rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy jármű a menetiránnyal szemben halad. Ezért aztán, megelőzendő a balesetet, a hatóság emberei arra törekedtek, hogy a sofőrt minél hamarabb jobb belátásra bírják. A furán manőverező kocsi viszont ahelyett, hogy megállt volna, a sofőrje gázt adott és menekülőre vette a figurát. Komáromból kifelé hajtva az autó akkora sebességgel hajtott be a körforgalomba, hogy az útpadkának ütközve az első kereke kiszakadt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem sérült meg.

A rendőrök megállapították, hogy az osztrák rendszámú autót egy ukrán állampolgárságú férfi vezette, és a kocsiban további hat személy kuksolt: öt szíriai és egy palesztin. A hatos fogat tagjai Szerbiában lettek menekültté nyilvánítva, és Szlovákia területén jogtalanul tartózkodtak. A rendőrség illetékese szerint nem akartak nálunk menekültjogi státuszért folyamodni, inkább Hollandiába vagy Németországba szerettek volna eljutni. Ők hatan megússzák egy kis kitoloncolással, míg az ukrán embercsempészt héttől tíz évig tartó börtönbüntetés fenyegeti.

TASR

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program