Hatalmas siker az Ifjú Szivek Táncszínház új bemutatóján

2023. március 10. - 08:39 | Kultúra

Szerda este közel négyszáz ember ünnepelte állva az Ifjú Szivek Táncszínház új előadását a somorjai Városi Művelődési Központban. Bár a Kötelező érvényű javaslat c. előadást a pandémia idején az online térben, streamelve már bemutatták, a somorjai előadás tulajdonképpen a darab ősbemutatója volt.

Hatalmas siker az Ifjú Szivek Táncszínház új bemutatóján
Fotók: Ifjú Szivek

A Kötelező érvényű javaslat egy határon túli faluközösség kulturális küzdelmeit mutatja be, vívódásairól és dilemmáiról mesél, az identitásukért folytatott harc során.

“Látok némi mozgásteret a népszínművek és a részvételi színház kapcsán, ezért is hívtam segítségül Romankovics Edát és Sereglei Andrást, akik ennek úttörői. A darab cselekménye kitalált történeten alapul, alakjai a képzelet szülöttei, de saját tapasztalataink, a szereplők történetei formálták egésszé. Van úgy, hogy lankad az igény az igazság iránt. Ilyenkor úgy érzem, dolgunk van“ – mondta Hégli Dusan, az előadás koreográfusa.

A Kötelező érvényű javaslat mellett a táncszínház tavasszal újra műsorra tűzi a Hontalanítás is. Március 27-én a Komáromi Jókai Színházban, április 12-én a pozsonyi IS Táncszínházban, április 20-án pedig Budapesten, a Hagyományok Házában lesz látható.

(isz)