Hatékonyan lassítja a járvány terjedését a társadalmi távolságtartás

2020. március 31. - 13:19 | Tech

Hatékonynak tűnik az emberek közötti távolságtartás az új koronavírus okozta járvány terjedésének lassításában Seattle amerikai nagyváros környékén - állapította meg egy új tanulmány.

A betegségmodelleket kutató IDM (Institute for Disease Modeling) intézet a járványgócnak számító északnyugati Washington állam hivatalos egészségügyi adatait és anonim Facebook-felhasználók mozgását vizsgálta meg, ebből kalkulálta a járvány elleni intézkedések hatását.

Washington állam, ahol először mutatták ki a vírus jelenlétét az országban, március elején záratta be az iskolákat és tiltotta be a nagyobb rendezvényeket.

A pozitív és negatív tesztek, valamint a halálozások adatait vizsgálva megállapították, hogy "a járvány terjedése lassult" a korlátozások óta. Majdnem megfeleződött az a szám, amely megmutatja, hogy egy páciens hány másik embert fertőz meg: február végén 2,7 volt, március 18-án a számítások alapján már csak 1,4. A járvány lecsengéséhez a számnak egy alá kell esnie a tanulmány szerzői szerint.

Daniel Klein, a kutatás egyik vezetője hétfőn az AFP-nek azt mondta, nagy előrelépést tettek, de a haladás "bizonytalan és elégtelen".

A Facebook mozgásadatai a felhasználók helyváltoztatásának "tartós csökkenését" mutatták, ami megbízhatóan támasztja alá, hogy az emberek otthon maradtak a vizsgált időszakban.

A lakóövezekben átlagosan 27 százalékkal nőtt a felhasználók jelenléte, míg az irodaházakkal teli negyedekben - Seattle központja - 43 százalékkal visszaesett.

Jeff Duchin, King megye - amelyben a nagyváros is található - egészségügyi vezetője szerint ugyan láthatóak a társadalmi távolságtartás pozitív hatásai, de az esetek és a halálozások száma továbbra is jelentős.

A megyében 2330 igazolt eset és 150 halálozás volt hétfőig a hivatalos adatok alapján.

(MTI)

Címkék: koronavírus