Hazaszállították az egyik leghíresebb második világháborús lengyel pilóta hamvait

2016. augusztus 26. - 13:24 | Kultúra

Hazaszállították Angliából csütörtökön az egyik leghíresebb második világháborús lengyel pilóta, Kazimierz Sporny hamvait, hogy katonai tiszteletadással helyezzék végső nyugalomra szülővárosában, a nyugat-lengyelországi Poznanban.

A százados legalább öt ellenséges repülőgépet lőtt le a brit és a német légierőnek a La Manche csatorna feletti ellenőrzésért vívott, hónapokig elhúzódott háborújában, az úgynevezett angliai csatában 1940-ben.

Sporny 1916-ban született Poznanban és 1949-ben halt meg rákban Angliában. Urnasírját néhány éve találták meg az egyik londoni katolikus temetőben. A századosi rangú pilóta 1940 és 1944 között a brit légierő lengyel kötelékében szolgált, és a rendelkezésre álló adatok szerint legkevesebb öt ellenséges repülőgépet semmisített meg az angliai csatában.

Hamvait Angliában a Londontól nyugatra fekvő northolti légitámaszponton búcsúztatták, ahol annak idején a brit légierő lengyel pilótái bevetésre indultak. David Manning, a bázis parancsnoka kiemelte, hogy a hamvak hazaszállítása a pilóta születésének 100. évfordulóján történik. A parancsnok az Angliában szolgáló lengyel pilóta "spirituális otthonának" nevezte a northolti bázist, ahol - mint mondta - nagy tiszteletben tartják a lengyel pilóták örökségét, és gondosán ápolják emléküket.


MTI/para