Hazatért külföldről Jozef Brhel, kihallgatja a rendőrség

2021. február 2. - 10:51 | Belföld

Jozef Brhel hétfőn kora este leszállt a bécsi repülőtéren, kedden délelőtt pedig már Szlovákiában hallgatták ki a hatóságok.

Hazatért külföldről Jozef Brhel, kihallgatja a rendőrség
Fotó: TASR

Brhel ügyvédje kíséretében érkezett meg az Országos Rendőr-főkapitányság pozsonyi székhelyére. Jogi képviselője nem nyilatkozott a procedúra előtt, annyit viszont elárult, hogy kihallgatása után a kliense nyilatkozatot fog kiadni.

František Imreczét, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatóját idegen vagyon hűtlen kezelésével gyanúsítják, az ügy gyanúsítottjai között van két befolyásos vállalkozó is. Egyikük Jozef Brhel, akit a Smer egyik mecénásának tartanak, a másik pedig Michal Suchoba.

A nyomozók szerint Imrecze egy sokmilliós IT-tendert szőtt egy konkrét, Allexis nevű cégre, mely cég hátterében Suchoba, illetve az oligarcha Brhel áll.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az államnak 42 millió euró kára keletkezhetett az ügyletből, az erről szóló szerződést titkosították.


TASR/para