Hazudnia kellett a miniszternek az ukránoknak adott légvédelmi rendszerről

2022. április 10. - 13:31 | Belföld

Szlovákia Ukrajnával is tárgyal a Zuzana tarackok szállításának és a sérült harcjárművek javításának lehetőségéről. Erről Jaroslav Naď védelmi miniszter beszélt az RTVS  vitaműsorában, ahol kijelentte, hogy az ágyúkat pénzért értékesítenék.

Hazudnia kellett a miniszternek az ukránoknak adott légvédelmi rendszerről
Fotó: TASR

A tárcavezető elmondta, hogy a szlovák kormány döntött arról, hogy átadja Ukrajnának az S-300-as légvédelmi rendszert. "A kabinet erről titokban tárgyalt, amiről aztán határozatot is hozott, ami azonban nem került nyilvánosságra, hiszen akkor a titoktartás értelmét vesztette volna" - szögezte le. Megjegyezte, hogy Ukrajnával is titokban írták alá a vonatkozó megállapodást.

A miniszter bocsánatot kért, amiért az elmúlt napokban hazudott az S-300-ról. Ez szerinte jó célt szolgált, mégpedig a biztonságot. Naď szerint Smer párt vezetője, Robert Fico az S-300-asról szóló információkat abban az időben publikálta, amikor a védelmi fegyver már Ukrajna területén volt. Úgy gondolja azonban, hogy az ellenzéki politikus fenyegetést jelentett erre a titkos műveletre, és úgy tett, mintha Moszkva utasította volna.

TASR