Heger a koalíciós szerződés módosítását fogja javasolni szombaton

2022. augusztus 19. - 10:58 | Belföld

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a koalíciós szerződés módosítását fogja javasolni a kormánypártok szombati megbeszélésén, melyet a kormányválság lezárása érdekében hív össze. Heger kijelentette, az elmúlt két évben kiderült, hogy a szerződésben vannak olyan dolgok, amiken lehet javítani. Reméli, hogy az SaS tesz egy lépést hátra és folytathatja a négyes koalíció.

Heger a koalíciós szerződés módosítását fogja javasolni szombaton
Eduard Heger (Fotó: TASR)

Azt is elmondta, bár az SaS kezdeményezte néhány héttel ezelőtt a koalíciós szerződés módosítását, konkrét javaslatokat még nem kapott tőle. „Ezért szombaton a saját javaslataimmal megyek a megbeszélésre, amiket meg szeretnék vitatni a partnerekkel” – jelentette ki Heger. A szerződést az elmúlt két év tapasztalatai alapján finomítaná.

Heger leszögezte, hogy az országnak stabil kormányra van szüksége, mivel példa nélküli kihívások előtt áll. „Számos nagyon jó projektbe vágtunk bele, de a végső megvalósításukhoz arra van szükség, hogy az egyes minisztériumok megszakítás nélkül dolgozzanak rajtuk” – mondta.

Heger reméli, hogy a szombati megbeszélésen ez lesz a meghatározó tényező. „Bízom benne, hogy az SaS hajlandó egyet hátralépni, és ősszel négyes koalícióként folytatjuk” – tette hozzá.

A helyzet azután éleződött ki ismét a kormánykoalícióban, hogy a parlament megtörte Zuzana Čaputová elnöki vétóját és újra megszavazta Igor Matovič pénzügyminiszter ún. infláció elleni csomagját. Az SaS ezután felmondta a koalíciós szerződést. Fő feltétele Matovič távozása a kormányból, az OĽANO ezt elutasítja. Ebben az esetben az SaS miniszterei augusztus végén távoznak a kormányból.

A Bôrik kormányszállóban tartott múlt heti koalíciós megbeszélés nem hozott megoldást.

(TASR)