Heger: Kőolaj- és földgázbányászatot tanult – mást nem is kell mondanom róla

2022. szeptember 13. - 14:34 | Belföld

Miután Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezte a három új minisztert a távozó SaS-os tárcavezetők helyére, Eduard Heger kormányfő a kormányhivatalban mutatta be őket. A miniszterelnök egyben megköszönte a lemondott minisztereinek a munkáját.

Heger: Kőolaj- és földgázbányászatot tanult – mást nem is kell mondanom róla
Fotó: TASR

A kormányhivatalban mutatta be új tárcavezetőket – Rastislav Káčer külügyminisztert, Karol Hirman gazdasági minisztert és Viliam Karas igazságügyi minisztert – Eduard Heger miniszterelnök. Kijelentette, hogy az új tárcavezetők elsődleges feladata a már elfogadott reformok továbbvitele és megvalósítása lesz.

A cél a négyes koalíció megtartása volt

Visszautasította az SaS-nek azt kritikáját Eduard Heger miniszterelnök, hogy a nyári két hónap alatt nem keresett megfelelő miniszterjelölteket a kormányból távozók helyére. „Az elsődleges célunk a négyes koalíció megtartása volt, ezért nem lett volna korrekt eljárás a jelöltekkel szemben, ha már korábban kerestük volna őket” – jelentette ki Heger. Az SaS vezetői többször kifogásolták, hogy ők szívesen "betanítanák" utódaikat a miniszteri posztokon, de nem tudják, hogy kik lesznek azok. Végül Richard Sulík egyszer találkozott is a minisztériumban Karol Hirmannal.

Mielőtt azonban bemutatta volna a három új minisztert, megköszönte a távozó miniszterek munkáját.

„Köszönöm az együttműködést, hogy sikerült fontos, nehéz, de Szlovákia számára nélkülözhetetlen reformokat elfogadni” – jelentette ki a kormányfő.

Ezzel kicsit ellentmondott Igor Matovičnak, aki szívesen szidja a volt SaS-es minisztereket és munkájukat, elsősorban Richard Sulíkot és Branislav Gröhlinget veszi gyakran célba.

Megerősítette, hogy a távozó a miniszterek helyére a legjobb szakembereket keresték, nem politikai jelölteket akartak kinevezni. Elvárja az új miniszterektől, hogy folytassák, megvalósítsák a már elfogadott reformokat.

Nem lesz 100 nap

A kormányfő kijelentette, hogy gyors beilleszkedést vár az új miniszterektől. „Nem lesz meg a 100 napjuk az ismerkedésre a tárcájukkal, de nem is lesz szükségük rá, mert korábban is naponta kapcsolatban voltak a minisztériummal” – mondta Heger.

Heger szerint hamarosan lesz oktatási miniszter is, a tárca szerinte különben is az egyik legfontosabb a kormányban.

„A legközelebbi napokban kiválasztjuk a legjobb jelöltet az oktatási miniszteri posztra, most is ezen dolgozunk” – mondta a kormányfő.

Káčer, az igazi demokrata, Hirman, akinél nem is kell jobb

Rastislav Káčer külügyminisztert igazi demokratának nevezte. „Olyan demokrata, aki már régen közd Szlovákia érdekeiért itthon és külföldön is” – jelentette ki a kormányfő. Kiemelte, hogy Washingtonban, Budapesten és Prágában is volt nagykövet.

Heger szerint Hirmannál jobb embert nem is találhattak volna a gazdasági miniszteri posztra a jelenlegi helyzetben.

„Kőolaj- és földgázbányászatot tanult – mást nem is kell róla mondanom – jelentette ki a kormányfő. – Részt vett a 2009-es földgázválság kezelésében is.”

2009-ben az oroszok néhány hétre zárták el a gázszállítást az ukrán vezetékeken keresztül, akkor pénzügyi vitájuk volt Ukrajnával a szállítási díjakkal kapcsolatban. Hirman egyébként az utóbbi években tanácsadóként dolgozott az ukrán miniszterelnök mellett is.

Az új igazságügyi miniszter, Viliam Karas feladata lesz az igazságügyi rendszerbe, a rendszer intézményeibe vetett bizalom megerősítése, és a rendszer egyes képviselői közti kapcsolat javítása.

- lpj -