Heger mesélt ukrajnai látogatásáról: „Amit láttam, azt életem végéig nem felejtem el”

2022. április 11. - 13:39 | Belföld

Eduard Heger miniszterelnök hétfőn reggel a Markíza TV Teleráno című műsorának a vendége volt, ahol az Ukrajnában tett látogatásáról mesélt.

Heger mesélt ukrajnai látogatásáról: „Amit láttam, azt életem végéig nem felejtem el”
Fotó: TASR/AP

Heger pénteken Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Josep Borellel, az Európai Unió külügyi vezetőjével utazott Kijevbe, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel. Partnereivel megtekintette a háború következményeit, majd Bucsa városába is ellátogatott.

Heger már március közepén is fontolóra vette az utazást a delegációval, aminek Peter Fiala cseh miniszterelnök is a tagja volt, akkor viszont a biztonsági egységek javaslatára itthon maradt. Ezúttal viszont már nem változtatta meg döntését, amit állítása szerint családja is tiszteletben tartott.

A miniszterelnök a Teleráno műsorában elmondta, hogy nem félt Ukrajnában, inkább érzelmileg érintették meg a látottak. A delegációt fegyveres őrök kísérték, emellett felvilágosították őket a golyóálló mellény és a sisak viseléséről, valamint arról, hogy mindig csoportosan mozogjanak. A helyszínekre való utazást páncélozott járművekkel oldották.

„A töréspont akkor következett be, amikor leszálltunk a kijevi állomáson. Mi védve voltunk, de láttunk ott védtelen civileket a peronokon várakozva. Pont olyan civileket, mint amilyenekkel aznap reggel végzett egy bomba a közeli Kramatorszkban” – mondta Heger.

A Bucsa városában tett látogatás viszont még megrázóbb volt. „Már maga a Kijevből való út fokozatosan felkészít rá, hogy mi vár rád. Megsemmisített utakat, házakat és autókat látsz. Némelyek ki voltak égve, másokat bombák vagy lövések semmisítettek meg. Ez felkészített minket magára, Bucsára... Tömegsír és holttestek fekete zsákokban” – folytatta Heger.

Amellett, hogy az ukrajnai városban számtalan civilt gyilkoltak le, a miniszterelnök szerint huszonöt 14 és 25 év közötti lány, illetve nő megerőszakolására utaló bizonyítékokat is találtak. „Nemcsak nőket, hanem lányokat is megerőszakoltak, majd náci jeleket égettek a hasukra. Felvételeket láttam meggyilkolt gyerekes családokról, akiket egy kupacra raktak és meggyújtottak” – mondta, majd hozzátette: amit látott, azt élete végéig nem felejti el.

Heger a háborús bűncselekmények alapos és független kivizsgálását szorgalmazza, ezzel kapcsolatban pedig felajánlotta segítségét Ukrajnának. Jelenleg viszont az ottani szakértőknek kell begyűjteniük és hitelesíteniük a bizonyítékokat, hogy lehetséges legyen a későbbi nyomozás.

A Volodimir Zelenszkijjel való találkozást szívélyesnek nevezte. Mint mondja, az ukrán elnökben ég a tűz, látni benne a kiegyensúlyozottságot és a bátorságot. „Nem úsznak vérben a szemei. Asztal mellett akar tárgyalni, nem akar harcolni, csak védekezik” – mondta Zelenszkijről.


(tvnoviny.sk)