Heger szerint a jó döntéshez idő kell, Naď pedig úgy véli, Čaputová nyitott kapukat dönget

2021. március 24. - 08:54 | Belföld

A kormány ülésére érkező minisztereket faggatták az újságírók. Világos, hogy miről.

Heger szerint a jó döntéshez idő kell, Naď pedig úgy véli, Čaputová nyitott kapukat dönget
Eduard Heger (Fotó: TASR)

Jaroslav Naď (OĽaNO) honvédelmi miniszter úgy minősítette Zuzana Čaputová köztársasági elnök üzenetét, melyben felszólította Igor Matovičot a miniszterelnöki posztról való lemondásra, hogy azzal egyrészt nyitott kapukat dönget, másrészt teljesen feleslegesen olajat önt a tűzre. Leszögezte, hogy továbbra is folyamatban vannak a tárgyalások, éppen ezért nincs szükség a kedélyek feltüzelésére a társadalomban.

Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter, aki a legesélyesebb arra, hogy Matovičtól átvegye a kormány vezetését, azt mondta, nem szabad siettetni a dolgokat, mivel mindenki azon van, hogy biztosítsa az állam működését. "Úgy gondolom, hogy az állami vezetés legfelsőbb szintjein is érvényes, hogy annak tagjai kellő teret és időt kapjanak a döntésükhöz. Mondjuk ki, a jó döntéshez idő kell" - fogalmazott, és lényegében ugyanezt válaszolta arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a következő miniszterelnök. Biztosított arról, hogy a kormányválság ellenére mindegyik minisztérium, amelyre szükség van a járvány kezeléséhez, rendesen működik.

Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedésügyi miniszter szerint egy másodpercig sem lehet rendesen működni a jelenlegi helyzetben. "Nincs kedvem nekem is benyújtani a lemondásom, de a jelenlegi helyzet már eléggé elvette a kedvem mindentől" - húzta alá. Úgy véli, tudatosítani kell a helyzet súlyosságát, és működőképessé kell tenni úgy a kormányt, mint a parlamentet.

Veronika Remišová (Za ľudí) csak annyit mondott, hogy jelenleg a miniszterelnöknél pattog a labda.

(Denník N/TASR/parameter)