Hegerék elégedetlenek voltak a pályázókkal, ezért került a földalap élére a saját emberük

2021. október 15. - 07:43 | Belföld

Mivel kulcsfontosságú intézmény, változásra volt szükség az Állami Földalapnál (SPF), a posztra kiírt pályázatok pedig nem voltak valami sikeresek, ezért politikai döntéssel Ján Marosz kerül az intézmény élére – jelentette ki csütörtökön Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő.

Hegerék elégedetlenek voltak a pályázókkal, ezért került a földalap élére a saját emberük
Eduard Heger (Fotó: TASR)

A kormányfő elmondása szerint két pályázati fordulót tartottak a vezérigazgatói posztra. „A magam részéről azt mondhatom, elégedetlen voltam, szerintem kevés jelentkező volt” - vélekedett Heger, de nem Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) földművelési minisztert hibáztatja.

Szerinte ez még „az előző időszak” következménye, és a jelölteket eltántoríthatta például az alacsony fizetés.

Hozzátette, a sikertelen pályázatok miatt kényszerültek erre a politikai lépésre, mert már nem lehetett tovább várni.

„Azt mondtuk, egyelőre odatesszük Ján Maroszt, igen, politikai döntés volt” - jelentette ki a kormányfő.

Marosz feladata a földalap átalakításának előkészítése és egy szakértői csapat felállítása. „Ez a feladata, utána átadjuk a vezetést a szakértői csapatnak” - tette hozzá Heger.

Marosz november 1-jétől lesz az SPF vezérigazgatója, a kormány csütörtökön hagyta jóvá a kinevezését. Jana Štilichovát váltja a poszton.

(TASR)