Hegyétén leginkább a Panattoni beruházása határozza meg a kampányt, Bokros két ellenfele közül viszont csak az egyik ellenzi

2022. október 26. - 09:21 | Régió

A beruházás tervezete, ami nemcsak Hegyéte, de Nagyudvarnok és Dunaszerdahely lakosainak életét is befolyásolja, az elmúlt választási időszak félidejétől osztja meg az embereket, noha azóta az engedélyeztetési folyamat a szakmai észrevételekből kifolyólag is a hivatali útvesztőben bolyong. Számítani lehetett viszont arra, hogy a 2022-es önkormányzati választás egyik fő témáját adja majd.

Hegyétén leginkább a Panattoni beruházása határozza meg a kampányt, Bokros két ellenfele közül viszont csak az egyik ellenzi
Bokros Ferenc (Fotó: Cséfalvay Á. András - archívum)

A falut hosszú ideje vezető Bokros Ferenc polgármester a kezdetektől a beruházás pártján áll, és úgy tűnhet, hogy a mostanitól komolyabb ellenszéllel még nem kellett megküzdenie. Bokros 2006-ban és 2010-ben is ellenfél nélkül lett polgármester, 2014-ben pedig több mint 200 szavazattal (467) előzte meg ellenfelét, Pintér Ambrust (254), míg az akkori harmadik jelölt, Alföldi Péter épphogy mérhető eredményt produkált (67).

Négy évvel később, 2018-ban csaknem megismétlődött ez a felállás, noha a korábban MKP-s, de négy éve már ĽSNS-támogatással indult Pintér visszalépett, Alföldi pedig még a 2014-esnél is kevesebb szavazatot (50) kapott. Bokros „legerősebb” ellenfele négy éve Michal Deraj volt, akit a 2020-as parlamenti választásokat követően neveztek ki a Járási Hivatal elöljárójává. 2018-ban viszont még elsősorban természetvédőként volt ismert, és mindössze 102 lakos bizalmát tudta megszerezni, szemben Bokros minden korábbinál magasabb támogatottságával (540). Idén polgármesteri címért nem indul, a képviselőjelöltek között viszont jelen van.

Bő két éve a közbeszédet a tervezett gigaberuházás terve határozza meg, ami lényegében szakadékot képzett a lakosok között. Bokros időközben más ügybe is belekeveredett, hiszen mint arról az év elején írtunk, ő volt az egyik kezdeményezője annak a petíciónak, amit a Csallóközi Városok és Falvak Társulása indított Michal Derajnak a Járási Hivatal éléről történő leváltása érdekében, és amely petícióra némely járási polgármester aláírása meglehetősen különös módon vagy eszközökkel került fel.

Nos, tény, hogy az idei hegyétei választási kampány témái közt az első helyen van a beruházás, de Bokros két ellenfele közül nem mindenki foglal állást azzal szemben.

A 49 éves Valkai Norbert már két éve is az egyik legnagyobb ellenzője volt, és részt vett az ellene irányuló aláírásgyűjtésben is, most pedig a Közös Föld nevű polgári társulással nemcsak egyedül, de lényegében egy 7 fős képviselőjelölt csapattal vág neki a választásoknak. A másik ellenjelölt, Dvořáková Simona álláspontja viszont ennél sokkal finomabb.

A Facebookon közzétett nyilatkozatában ő már eldöntöttnek véli az ipari park létesítésének ügyét, és amellett foglal állást, hogy hozzanak ki belőle a lehető legtöbbet, mivel ez jelentős bevételt eredményezhet a falu költségvetésébe, nem mellesleg munkalehetőségeket teremthet a falu lakosainak.

Ez utóbbi álláspont nehezen megkülönböztethető a polgármesterétől. A választások legfőbb kérdése tehát, hogy az előző választási ciklusok során népszerűségét folyamatosan növelni képes Bokros Ferenc szavazói az elmúlt két évben milyen arányban fordultak el tőle, ha egyáltalán, és hogy az elegendő-e ahhoz, hogy ellenjelöltjei valamelyikére bízzák a falu vezetését.

Íme a jelöltek:

Bokros Ferenc, JUDr. (60) – polgármester, független
Dvořáková Simona, Mgr. (43) – jogász, független
Valkai Norbert, Ing. (49) – termékmenedzser, független

Ami a képviselő-testületet illeti, az eddigi függetlenek közül Busánszká Alica és Ivicze Zsolt, a négy éve Híd-támogatással bejutók közül pedig Zsemlye Zsigmond, Holi Endre nem indulnak. Éppen Busánszká és Zsemlye voltak azok, akik nemcsak egy ciklus óta képviselők, így elmondható, hogy a novemberben felálló testületben már senki nem lesz ott a 2018 előttiből.

A kilenctagú testületből tehát 4-en biztosan újak lesznek, Hegyétén pedig a párthovatartozás nem igazán számított eddig sem. A Szövetség mindössze három jelöltet indít, a jelenlegi képviselő-testületben helyet foglaló pártjelöltek közül viszont csak Nagy Soňa szerepel köztük. Orosz Anton és Bazsó István (korábban mindketten Híd-jelöltek voltak) idén függetlenként mérettetik meg magukat, míg Nagy Endre és Bíró Ferenc maradtak a független vonalon. Bíró annak a hét képviselőnek az egyike, akik Valkait támogatják. Közülük egy másik jelölt, Aranyossy Szabolcs már volt képviselő, de 2018-ban nem indult újra, Bóna Erzsébet négy éve is indult, viszont nem került be a testületbe, a többiek (Alföldi Silvia, Kromka Erzsébet, Onódi János és Süke Péter) viszont először vágnak neki.

Íme a képviselőjelöltek:

Alföldi Silvia (47) – egyéni vállalkozó, független
Aranyossy Szabolcs (48) – vállalkozó, független
Bajcár Ádám (24) – diák, Szövetség
Barta Laura (50) – állami alkalmazott, független
Bazsó István (53) – állami alkalmazott, független
Bíró Ferenc, Ing. (38) – folyamatmérnök, független
Bokros Gabriella (38) – eladónő, független
Bóna Erzsébet, Mgr. (41) – magánvállalkozó, független
Both Jenő (51) – vállalkozó, független
Cserkó Beáta, Ing. (36) – közgazdász, független
Michal Deraj, Mgr. (57) – járási elöljáró, OĽaNO, Nova, KÚ, Zmena zdola
Gyurkovics Arnold (46) – termelési menedzser, független
Hodossy Gyula (62) – kiadóvezető, független
Kromka Erzsébet, Ing. (44) – közgazdász, független
Nagy Ondrej (40) – revíziós technikus, független
Nagy Zoltán (29) – sofőr, független
Nagy Anita (43) – pedagógus, független
Nagy Soňa (48) – egészségügyi nővér, Szövetség
Ónodi János (32) – igazgató, független
Orosz Anton (38) – gyártósori munkás, független
Süke Péter, ing. (53) – vállalkozó, független
Valkai Norbert, Ing. (49) – termékmenedzser, független
Zsemlye Melinda (47) – adminisztratív dolgozó, Hlas-SD

(SzT)