HEJCE – Állítólag nem pilótahiba miatt zuhant le a katonai repülőgép

2016. november 10. - 16:31 | Belföld

Az  AN-24-es szlovák katonai repülőgépről, amely 2006. január 20-án  Koszovóból hazafelé tartva zuhant le a magyarországi Hejce közelében, az illetékes szervek elsiklottak néhány fontos tény felett. Ezzel kapcsolatban Ivan Katrinec aktivista a Főügyészséghez fordult.

Megemlítette azoknak a szemtanúknak a vallomásait, akik látták, hogy már a levegőben elkezdett égni a repülőgép. „Egyikük azt mondta, hogy nagyon alacsonyan repült a falu felett, füst szivárgott ki belőle, s nyílegyenesen a földhöz csapódott nyolc-kilenc kilométerre attól a helytől, ahol ezt látta“ – mondta Katrinec.

Továbbá rámutatott arra is, hogya vizsgálati jelentésben az áll, hogy a fekete doboz rosszul dolgozta fel az adatokat, s 500 méter magasságban azt mutatta, hogy 1000 méteres magasságban repül a gép.

Katrinec már november 3-án is tartott egy sajtótájékoztatót, amin elmondta azt, hogy a repülőgép lezuhanása nem a pilóta hibája volt – a hivatalos vizsgálat azonban épp az ellenkezőjét mondta ki. Műszaki probléma vezetett a tragédiához.

A védelmi minisztérium akkor úgy reagált ezekre a felvetésekre, hogy az AN-24 katonai repülőgép lezuhanásával kapcsolatos vizsgálat már 2006-ban lezárult azzal a megállapítssal, hogy kizárták a műszaki problémát.

Az AN-24-es szlovák katonai repülőgép 2006. január 20-án 19.30 környékén zuhant le öt kilométerre a szlovák határtól, A fedélzeten 43 katona tartózkodott, csupán egy ember élte túl a tragédiát.

TASR/para