Hekkerek ütötték ki órákra a parlamentet, a képviselők nem tudnak szavazni

2022. október 27. - 12:06 | Belföld

Súlyosabb a helyzet a parlamentben, mint ahogy az kezdetben tűnt, Boris Kollár egészen november 8-ig elnapolta a tárgyalást az elromlott szavazógép miatt. A házelnök szerint hekkerek támadták meg a parlament számítástechnikai rendszerét, az SaS szerint azonban nem kizárt, hogy csak kevés képviselő volt jelen. Pedig mintegy 70 törvénytervezetet már megvitattak az elmúlt napokban, és ma kellett volna róla szavazniuk. 

Hekkerek ütötték ki órákra a parlamentet, a képviselők nem tudnak szavazni
Fotó: TASR

Komolyabb kibernetikai támadás érte a parlamentet csütörtökön, mint azt kezdetben gondolták. Boris Kollár házelnök 11 órakor, a szavazás megkezdése után jelentette be, hogy 15 perc szünetet rendel el, mert a technikusok szerint hekkertámadás érte a parlamentet, ezért nem működik rendesen a szavazógép sem. A képviselőknek 70 törvényről kellene szavazniuk, ezeket már megvitatták, de még nem szavaztak róla. Később délután 3-kor tervezték folytatni az ülést, végül novemberre halasztották a folytatást.

„Abban állapodtunk meg, hogy november 8-án folytatjuk a tárgyalást, és a szavazás 11 órakor kezdődik” – jelentette be Boris Kollár a parlament házbizottságának ülése után.

Szerinte a szaki probléma sokkal súlyosabb, mint gondolták, legkorábban jövő héten szerdán tájékoztatják őt a javítás állásáról. „Ha a hibát elhárítják, akkor a következő napra összehívom az ülést” – mondta Kollár.

A probléma okáról nem adott tájékoztatást, és nem beszélt a házbizottságon sem. Peter Pčolinský (Sme rodina), a parlament alelnöke szerint nemcsak a szavazógép sérült. „Nem működtek a telefonvonalak sem” – tájékoztatott Pčolinský.

SaS: kevés volt a kormánypárti képviselő?

Az SaS szerint azonban nem lehet kizárni, azt sem, hogy a koalíció a műszaki problémára hivatkozva valójában csak a tárgyalás elnapolását elérni, mivel kevés képviselőjük volt a plénumban.

„Ellenzéki képviselőként megengedhetek magamnak egy ilyen »összeesküvéselméletet«” – jelentette ki Anna Zemanová, a párt frakcióvezetője.

A házelnök szerint a Nemzetbiztosnági Hivatalhoz fordultak a támadás miatt, Zemanová azonban a hivatal elnökétől úgy tudja, hogy nem kereste őt senki a parlamentből. A frakcióvezető úgy véli, érthetetlen, hoy miért kellett szinte kéthetes szünetet elrendelni.

Richard Sulík pártelnök szerint hatalmas a káosz a parlamentben, és nemcsak a műszaki problémák miatt. „Hetven törvényjavaslatról kellene egyszerre szavaznunk, ilyen még nem volt, hatalmas a káosz” – jelentette ki Sulík. A 70 törvényjavaslat a hozzájuk tartozó módosítójavaslatokkal több száz vagy akár ezer egyszeri voksolást is jelenthet. A képviselők ugyanis az utóbbi napokban csak napokig tárgyaltak a plénumban, de nem szavaztak a megvitatott javaslatokról. Az ülésteremben ugyanis szinte csak a javaslatok által érintett képviselők ültek, egyszerre sokszor csak 2-3 ember, a többiek a megyei és a helyi önkormányzati kampánnyal voltak elfoglalva.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője visszautasítja az SaS feltételezését. Szerinte egyértelműen műszaki hibáról volt szó.

„A technikusoktól azt az információt kaptuk, hogy a rendszer többször is csődöt mondott” – jelentette ki Šipoš.

Szerinte nekik is az lenne az érdekük, hogy mielőbb újra működjön a rendszer.

Kezdetben csak 15 perces szünetet kértek

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök előbb 15 perc halasztást rendelt el a délelőtt 11 órakor kezdődött szavazásban, hekkertámadásra hivatkozva, amely megbénította a szavazógépet. Majd kénytelenek voltak délután három órára halasztani a szavazás kezdetét, mert a problémát nem sikerült elhárítani.

Peter Pčolinský (Sme rodina) parlamenti alelnök szerint „addigra talán sikerül megjavítani”. A problémáról nem árultak el részleteket.

A parlamenti képviselőknek ma több tucat törvényjavaslatról és hozzájuk benyújtott módosításról kellene szavaznia, az elmúlt napokban ugyanis csak megvitatták az egyes javaslatokat, a szavazást ma délelőtt 11-kor kezdték volna el.

Az első két szavazás látszólag még rendben megvalósult, de azok csak ügyrendi kérdésekről szóltak.

Ezek újra bizonyították, hogy a koalíció a Smerrel kormányoz, az ügyrendi javaslatokat ugyanis az OĽaNO és a Sme rodina a Smerrel egyeztetve terjesztette be, és az SaS ellenében, az ellenzék többi részének támogatásával szavazta meg.

A parlament információs rendszere azonban már ezeket a szavazásokat sem tartalmazza.

- lpj -