Helikopterektől és szirénáktól volt hangos Komárom és környéke (FOTÓK)
14 európai országból 150 különleges rendőri terrorelhárító egység érkezett Komáromba, az Atlas Common Challenge 2023 elnevezésű nemzetközi terrorellenes gyakorlatra.

A szlovák rendőrség által szervezett gyakorlat csütörtökön a nagyközönség számára is nyilvános volt, egyebek mellett túszokat szabadítottak ki az erőd kétemeletes épületéből.
A gyakorlaton Belgiumból, Görögországból, Írországból, Csehországból, Horvátországból, Magyarországról, Máltáról, Portugáliából, Ausztriából, Romániából, Észak-Írországból, Szlovéniából és Olaszországból vett részt az Atlas különleges egységeinek 150 tagja.
„A tegnapi esztergomi események fényében, ahol a TEK speciális terrorelhárító egységének egy tagja meghalt, nyilvánvaló, hogy a különleges egységeknek találkozniuk és gyakorlatozniuk kell együtt, mert sok esetben ők az utolsó vonal, amely segítséget nyújthat az emberek megvédésében, amikor nehéz élethelyzetbe kerülnek, például terroristák okozta helyzetbe” – mondta Hamran István országos rendőrfőkapitány a csütörtöki gyakorlaton.
Nyomatékosította, Európában a különleges alakulatokon belül kiválasztják a legjobbakat, akiknek nemcsak fizikailag, de nyilván mentálisan is helyt kell állniuk.
(TASR)
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: