„A helyezések a sakktábláknál dőljenek el”

2020. április 22. - 20:09 | Sport

A koronavírus-járvány miatti országos óvintézkedések – magától értetődően – a sakksport híveinek mindennapjait is nagyban befolyásolják. Megkérdeztük Petényi Györgyöt, a Dunaszerdahelyi Sakk-klub elnökét, mi újság az extraligás közösség háza táján?

„A helyezések a sakktábláknál dőljenek el”
Petényi György (állva) klubelnök és extraligás csapata (Lelkes Vince felvétele)

"Március derekén a koronavírus okozta vészhelyzetben a Szlovák Sakk-szövetség által irányított összes bajnokságban félbeszakadtak a küzdelmek. Az extraligában éppen ezekben a napokban – április 14-e és 26-a között – rendezték volna meg az utolsó (hármas)forduló párbajait a Magas Tátrában. Azaz – a regularitás betartásának szándékával – közös helyszínen, mind a 12 csapat összesen 96 sakkozójának részvételével. A külső körülmények közbeszóltak… Az alacsonyabb kategóriákban, ahol a klubunknak szintén vannak érdekeltségei – ugyancsak kényszerszünet van. Az utánpotlás-korosztályokban pedig az edzések megtartását is felfüggesztettük".

Van-e remény befejezni a 2019/2020-as versenyévet, és azt dobogós helyezéssel zárni?

"A mi élvonalbeli gárdánk a 4. helyről várja a folytatást. A bajnoki címre már csak teoretikus esélyünk van, de az éremszerzés még reális számunkra, hiszen a 2. és a 3. helyezett csak 4, illetve 3 ponttal áll előttünk. A szövetség vonatkozó döntése értelmében június 30-ig kellene lejátszani az elmaradt meccseket, de hogy erre lesz-e lehetősége a csapatoknak, azt most senki nem tudja megmondani".

A karantén alatt hogyan tartják a kapcsolatot az extraligás sakkozókkal és ifjabb klubtársaikkal, zajlanak-e közös online gyakorlások, egyéb eligazítások?

"Sakkozóink az elméleti felkészülésen túl online versenyeken vesznek részt, edzésben tartják magukat, hogy ha folytatódna a félbeszakított bajnokság, felkészültek legyenek a küzdelmekre. Kapcsolatunk a sportolókkal rendszeres".

Hogyan kezeli a kialakult helyzetet a Szlovák Sakk-szövetség, ill. az Ön által vezetett klub?

"A bajnokságot szeretnénk befejezni. Véleményünk az, hogy a helyezések a sakktábláknál dőljenek el, ne a zöld asztal mögött. A csonka bajnokság senkinek nem volna jó megoldás. Addig azonban nem marad más hátra, mint türelmesen várni, és mindenütt betartani az egészségügyi előírásokat, hogy a vesztegzár minél előbb feloldódjon. A tisztelt olvasókat is felszólítom: vigyázzunk magunkra, és egymásra!"

(LV)