A hét végén újra Országos Gyermek Néptáncfesztivál Füleken

Június második hétvégéjén a Füleki Városi Művelődési Központban gyűlnek össze az ország legjobb gyermektáncegyüttesei és táncos szólistái. A háromnapos rendezvény keretében hagyományosan sor kerül a Gyermek-néptáncegyüttesek Országos Seregszemléjére és az Országos Gyermek-szólótáncversenyre is.

Az Országos Gyermek Néptáncfesztivál az elmúlt 20 évben a szlovákiai magyar gyermek-néptáncmozgalom egyetlen rendszeres szakmai rendezvénye. Főszervezője 2016 óta a Kultúralap. A civil szervezet széles körűen foglalkozik a néptánccal a közművelődés területén, 3 korosztály számára szervez évente országos rendezvényeket. A gyermekfesztiválon kívül a felnőtt együttesek Országos Néptáncfesztiválját és az idősebb korosztályra fókuszáló Példafolyamat sorozatot, mely jelenleg több mint 20 helységben zajlik Szlovákia-szerte.

A táncos szólisták versenyének országos döntőjét június 7-én 2 korcsoportban rendezik meg, idén 28 táncos-szólista vesenyprodukció részvételével. Az előadásokat 3 tagú szakmai zsűri bírálja el, Furik Rita – koreográfus, viseletszakértő, Busai Norbert – néptáncpedagógus és Hégli Dusan – koreográfus, rendező személyében.

DÖNTŐS TÁNCOS SZÓLISTÁK, I.KATEGÓRIA:

  • Koľvek Alica, Koľvek Dávid
  • Kristóf Áron
  • Korintus Beáta
  • Kürti Zsófia, Kürti Csaba
  • Farkas Gábor
  • Csémi Nóra (kísér Mészáros Emma Viktória)
  • Šiška Zea, Ábrahám Tomáš
  • Mészáros Emma Viktória (kísér Botló Csenge)
 

DÖNTŐS TÁNCOS SZÓLISTÁK, II.KATEGÓRIA:

  • Lukács Léda Erika, Lelkes Áron
  • Csenkey Botond
  • Gyén Noémi, Červenka Robert
  • Dendis Izabella, Veres Saskia
  • Kovács Hana
  • Kelemen Veronika-Kristóf Áron
  • Radványi István
  • Bóna Sára, Balla Kevin
  • Záhorszky Orsolya, Jusztin Lehel
  • Bukta Attila
  • Klukon Adél, Berki Dániel
  • Szőllősy Emma, Viczencz Máté
  • Jáně Viktória, Zsoldos Viktória
  • Madi Mária, Kopsa Zoltán
  • Kovács Viktória (kísér Zsoldos Viktória)
  • Botló Csenge (kísér Kopsa Zoltán)
  • Molnár Nicolas
  • Janštová Sofia, (kísér Molnár Nicolas)
 

Az idei gyermekfesztivál június 8-án zajló döntöjébe a 8 gyermek-néptáncegyüttes jutott tovább az elődöntőkből. Az országos füleki döntőt 4 tagú szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai: Furik Rita – koreográfus, viseletszakértő, Csoóri Sándor – népzenész, Richtárcsik Mihály – koreográfus, néptáncpedagógus, Hégli Dusan - koreográfus, rendező.

DÖNTŐS TÁNCEGYÜTTESEK:

  • Boglárka Gyermek Néptáncegyüttes
  • Sendergő Gyermek Néptánccsoport
  • Nagy Csali Gyermek Néptáncegyüttes
  • Kis Csallóközi
  • Kis-Ilosvai
  • Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes
  • Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes
  • Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes
 

A versenyprogramokon kívül a fesztiválon résztvevő közel 300 fiatal táncos a kísérőrendezvények gazdag palettájából válogathat. A rendezvényen vendégként szerepel a Paramisi Társulat, a Kuttyomfitty Társulat, a Garabolyos Gólyalábasok és a Kolompos Zenekar, valamint 3 napon keresztül zajlanak a A Motolla Baráti Kör kézműves foglalkozásai és az Ifjú Szivek Táncszínház táncoktatásai is.

A nyilvános, ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra a június 9-én, vasárnap 14.00-kor kezdődő gálaműsor keretében kerül sor Füleken, a művelődési központ előtti téren.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával valósul meg. További partnerei és támogatói az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, az Ifjú Szivek Táncszínház, a Füleki Városi Művelődési Központ, a Táncház Egyesület, a Táncfórum - Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete, a Rakonca Néptáncegyüttes és Fülek város.

 

(PR-cikk)