Hetek óta tüneteket produkált a már elhunyt 91 éves idősotthoni lakó, mire letesztelték

2020. április 18. - 08:09 | Régió

Pénteken jelentették be, hogy ötre emelkedett a bazini idősotthonban pusztító Covid-19 betegség áldozatainak száma. A legutóbbi elhunyt a Markíza szerint egy 91 éves asszony.

Hetek óta tüneteket produkált a már elhunyt 91 éves idősotthoni lakó, mire letesztelték
Fotó: TASR

A rendőrség közben ideiglenes kihallgató helyiséget alakított ki az otthonban az ott történtek miatt.

A Markíza úgy tudja, hogy az említett néni már március 21-én produkálta a betegség tüneteit, de csak április 12-én tesztelték le koronavírusra.

Az otthon 93 lakója közül mostanáig 60 esetben mutatták ki a koronavírus-fertőzést, rajtuk kívül pedig 19 alkalmazottnál is. Katarína Nosáľová, a pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal szóvivője szerint az otthon lakói közül 27 személyt kell kórházban ápolni.

A történtek miatt már menesztették az idősotthon igazgatónőjét. A Markíza az otthon személyzetére hivatkozva azt közölte, hogy már alig bírják. Beteg és egészséges ügyfelekről is gondoskodniuk kell, emellett pedig előfordult, hogy egy védőruhát négy napig hordtak. Pénteken kaptak újakat légzésvédő maszkokkal (reszpirátor) együtt.

A megye mint fenntartó segítséget ígért, és péntektől egy krízismenedzser veszi át az otthon irányítását. Patrícia Mešťan megyei szóvivő kifejtette, hogy más otthonokat is megszólítottak, hogy személyzeti segítséget kérjenek, a meglévő alkalmazottakat pedig bérkiegészítéssel is próbálják motiválni.

(Tvnoviny.sk)