Heteken belül bejegyezhetik Simon Zsolt új pártját

Simon Zsolt új politikai csoportosulása, a Magyar Fórum készen áll arra, hogy hivatalosan is bejegyezzék. Generációváltás a jelszó, meg az, hogy alternatívát kínáljanak a szlovákiai magyar szavazóknak.

Heteken belül bejegyezhetik Simon Zsolt új pártját
Fotók: TASR

Simon Zsolt független parlamenti képviselő január végéig több mint 11 000 aláírást szeretne benyújtani a Belügyminisztériumba, miután elkészítették a párt alapszabályát. A törvény alapján legalább 10 000 aláírás szükséges egy politikai tömörülés beiktatásához.

„Az aláírások gyűjtése nem volt egyszerű, az emberek nem szívesen adták meg a személyiigazolvány-számukat, inkább a személyi számukat és a születési dátumukat tüntették fel. Emiatt sok aláírást ki kellett zárnunk" – mondta Simon a pénteki sajtótájékoztatóján. Az aláírásgyűjtésben résztvevő negyven ember fogja jóváhagyni az alapszabályt, amelyet az előkészítő bizottság január végéig benyújt a belügyi tárcának. Ez az említett negyven személy lehet a párt alapítója.

Simon egyúttal arra a kérdésre is válaszolt, hogy van-e értelme új magyar pártot alapítani. „A magyar nemzetiségű embereknek szükségük van valakire, aki felelősségteljesen fogja képviselni őket. Elfogadhatatlannak tartjuk annak lehetőségét, hogy Robert Fico alkotmánybíró legyen" – nyilatkozta a Híd egykori képviselője.

Simon attól sem tart, hogy a szavazatok eloszlása miatt egyik magyar párt sem jár sikerrel. „Generációváltásra törekszünk" – jelentette ki, és hozzátette, hogy bár ő már hosszú évek óta politizál, a pártban vannak új arcok.

A májusi EP-választáson még nem indulnak, egyelőre a 2020-as parlamenti választásokra összpontosítanak. A párt február végén jelenti be, hogy melyik államfőjelöltet támogatja. Most még korainak tartják, hogy nyilatkozzanak róla, mert még nem ismeretes az összes jelölt. Az viszont már most világos Simon számára, hogy "magyar jelöltnek nincs nagy esélye az első körben". Azt viszont el szeretné kerülni, hogy Andrej Danko és Štefan Harabin között kelljen választani a második fordulóban.

Az alakuló párt elutasítja az együttműködést a Smer-SD, az SNS és az ĽSNS pártokkal. A költségek finanszírozását saját forrásokból tervezik megoldani. A párt, amelynek tagjai különböző régiókat képviselnek, elmondása szerint generációváltást és új szemléletet akar hozni a politikába.

Az új párt vezető képviselője úgy véli, a kormánykoalíció pártjainak azonosak az alapelvei és erkölcsei. "Andrej Dankónak gondja akadt a kisdokotrija szakdolgozatával, Robert Ficónak a maffiával és így is az alkotmánybíróság tagja szeretne lenni, a harmadik párt, amelyiket nem akarom nevén nevezni ebben segító kezet nyújt."

A magyar szavaztok szétforgácsolódásával összefüggésben megjegyezte, az elnökválasztási előkészületeknél látni, a Magyar Fórum nélkül is nagy a széthúzás. A Híd és az MKP nem tudtak megegyezni egy közös jelöltben. "Tegnap is olvashattam, hogy az MKP támadja a Hídat, szinte testvérháborúról van szó. Lassan kettő százalék alá csökken az MKP, a Híd is kiesni látszik a parlamentből. Ha lenne átjárhatóság a két párt között, akkor a Híd csökkenésével az MKP támogatottsága növekedhetne, de ez nem így van.

(TASR/para)