Heti hat nap, napi 14 órát dolgoztatták rabszolgáikat a nagymihályi gazemberek!

Egy nemzetközi rendőségi akció keretébn belül a szervezett bűnbanda öt tagját kapták el.

Heti hat nap, napi 14 órát dolgoztatták rabszolgáikat a nagymihályi gazemberek!
Illusztráció

A "vállalkozó kedvű" nagymihályi gazemberek szegény sorsú embereket hajtottak fel, akiknek jó fizetéssel járó munkát kínáltak Angliában, ehelyett alamizsnáért kényszerültek dolgozni.

A nemzetközi nyomozócsoport ezzel egyidejűleg Hollandiában és Németországban is razziát tartott. A házkutatások során dokumentumokat, mobiltelefonokat, bankkártyákat, széfeket és ékszereket foglaltak le.

A bűnbanda mindegyik tagja nagymihályi, egyiküket tartóztatták le a városban tartott akció során, a másik négyet pedig Németországban és Hollandiában. Tőlük SIM-kártyákat, gépjárművekkel kapcsolatos iratokat és bankszámlakivonatokat foglaltak le.

A letartóztatottak, akik között három nő és két férfi van, mindannyian 46 és 66 év közöttiek, a rendőrség szerint 2008 és 2017 között végezték ezt a tevékenységet. Azt ígérték az embereknek, hogy minimálisan 400 fontot keresnek majd hetente autómosókban és éttermekben, ingyenes lesz számukra az utazás, a szállás és az étkezés is.

A valóság viszont az, hogy heti hat napot dolgoztak, napi 14 órában, ezért pedig mindössze 20 fontot kaptak, a maradék bérüket a bűnbanda zsebelte be. A rendőrség jelenleg 17 áldozatról tud, akit gyakorlatilag rabszolgaként tartottak, de a számuk valószínűleg ennél jóval magasabb volt.

A rendőrség emberkereskedelemmel és pénzmosással gyanúsítja a bűnbanda tagjait.

(Noviny.sk)