Hétórás küzdő edzés Keszegfalván

Az elmúlt hétvégén már tizenegyedik alkalommal rendezték meg Keszegfalván a 7 órás küzdő edzést a Seishin Karate Klub jóvoltából.

Hétórás küzdő edzés Keszegfalván
További fotókért kattints a képre!

A rendezvényre nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról, a Székesfehérvári klubból is érkeztek érdeklődők. Összesen több mint 70-en vettek részt az egész napos a rendezvényen.

A rendezvény fő célja az volt, hogy a gyerekek versenykörülmények között, de tét nélkül tudjanak gyakorolni az őszi versenyszezonra, és erre kiváló lehetőség a hétórás küzdő edzés már évek óta.

A megnyitón Markovics János, a Seishin Karate Klub elnöke üdvözölte a jelenlévőket és megköszönte Pataki Dezső polgármesternek a rendezvényt és egyben a klubot támogatását.

Ezután következtek a küzdelmek. Az első két órában három küzdőtéren gyakoroltak versenyküzdelmeket a karatékák. Utána dojo-fight jellegű küzdelmek következtek – ez nem olyan kemény, mint egy versenyküzdelem, de kiváló gyakorlási lehetőség a taktikai és technikai elemek szempontjából.

Délután Szayka Róbert, a Szlovák Kempó Szövetség elnöke tartott másfél órás kesztyűs edzést az érdeklődőknek, majd Farkas Péter, a Wolf  Fight Club vezetője tartott edzést a jelenlevőknek, ahol állóharcot, és brazil jiu-jitsu technikákat gyakoroltak.

A szervezők köszönik a részvételt, valamint a verseny lebonyolításához nyújtott segítséget a bíróknak és a szülőknek.


(para)