Hetvenedik születésnapját ünnepli az ismert rendező

2017. március 4. - 15:57 | Kultúra

Hetvenedik születésnapját ünnepli március 6-án Rob Reiner amerikai filmes, többek közt a Tortúra, a Harry és Sally és az Egy becsületbeli ügy színészként és forgatókönyvíróként is ismert rendezője. 

Hetvenedik születésnapját ünnepli az ismert rendező
Fotó: wndb.com

New Yorkban született zsidó családban 1947-ben. Apja, Carl Reiner komikus, színész, rendező - a közelmúltban az Ocean's-filmek szereplője -, anyja, a 2008-ban elhunyt Estelle színésznő volt.

A család Bronxból az 1960-as években Beverly Hillsbe költözött, Rob Reiner pedig már tinédzserként a kamerák elé állt. Első sikerét az All in the Family című sorozatban aratta. Még negyvenéves sem volt, amikor 1984-ben saját forgatókönyvéből megrendezte A turné című filmet, amelyben szerepelt is.

A Stephen King-regényt feldolgozó Állj mellém! (1986) című dráma után már Hollywood legkeresettebb rendezői között tartották számon. 1989-ben Meg Ryan és Billy Crystal főszereplésével készült romantikus komédiája, a Harry és Sally óriási siker, a filmnek az a jelenete pedig, amelyben a színésznő orgazmust színlel egy étteremben, felejthetetlen lett.

1990-ben a Tortúra című filmjével a horror műfajába tett kirándulást. Ismét Stephen King egyik regényét dolgozta fel, amelyben egy sikeres író - a vásznon James Caan - egy elvakult rajongója szorításába kerül. Utóbbi karakter megformálásáért Kathy Bates megkapta a legjobb női főszereplő Oscar-díját.

A Tom Cruise, Demi Moore, Jack Nicholson és Kiefer Sutherland főszereplésével készült Egy becsületbeli ügy című alkotása versenyben volt a legjobb film kategóriában az Oscarért, de végül Clint Eastwood Nincs bocsánat című westernje nyert.

Nem sokkal később újra romantikus történetet rendezett, a Szerelem a Fehér Házban című filmben Michael Douglas játszotta a megözvegyült elnököt, Anette Bening pedig a környezetvédelmi lobbistát, akivel egymásba szeretnek.

Jack Nicholson és Morgan Freeman főszereplésével ő készítette a Bakancslista című keserédes vígjátékot, amely két haldokló utolsó kívánságainak teljesítéséről szól. "Ez a film az életről, és nem a halálról szól" - hangsúlyozta. A forgatás idején azonban őt is elkezdte aggasztani az idő múlása. "Nagyon fiatal idős embernek tartom magam" - mondta 2007-ben a The New York Timesnak. "Mégis felmerül bennem, hogy vajon hány filmet tudok még készíteni. Ha szerencsém van, talán ötöt" - mondta a lapnak.

Azóta már a hatot forgatott, köztük 2014-ben a Szerelem a végzetem címűt Michael Douglas és Diane Keaton főszereplésével.

Az utóbbi években aktivistaként is rendkívül tevékeny, azt tartják róla, hogy nem tesz lakatot a szájára. Hangos bírálója Donald Trump amerikai elnöknek, akit finoman szólva sem tart szavahihető embernek. Síkra szállt olyan ügyekért is, mint az azonos neműek házasságának engedélyezése és a dohánytermékek adójának emelése.

Legutóbbi filmjei politikai természetűek. Woody Harrelsonnal a főszerepben nemrég készült el Shock and Awe című munkája. A film olyan újságírókról szól, akik az állítólag Szaddam Huszein iraki diktátor birtokában lévő tömegpusztító fegyverekről szóló titkosszolgálati jelentés ügyében nyomoznak a 2003-as iraki háborút megelőző időszakban.

Woody Harrelsonnal a főszerepben készítette előző, LBJ című filmjét is, amely Kennedy elnök utódjáról, Lyndon B. Johnsonról szól. A déli demokraták kiemelkedő alakjáról szóló életrajzi alkotást a torontói filmfesztiválon mutatták be tavaly ősszel.

(MTI)

Címkék: filmrendező